Négy nappal korábban a Rareș Fortuneanu által irányított Románia 23–23-as döntetlent ért el Pristinában, vasárnap este Bukarestben pedig mindenképpen győznie kellett ahhoz, hogy reális esélye maradjon a továbbjutásra.
Ennek ellenére minden eddiginél gyengébb teljesítményt nyújtottak a román játékosok, akik nem tudtak megfelelni az elvárásoknak. A szoros kezdés után az első félidő végén négygólos hátrányba kerültek, majd a folytatásban csak futottak az eredmény után, de sikertelenül, és végül ötgólos különbséggel veszítettek.
A román kézilabda-válogatott történelmi vereséget szenvedett, és nagyban búcsút inthet a kontinenstornán való részvételnek. Az utolsó két csoportmérkőzésén bravúrt kellene végrehajtania a nagy favorit Svédország és Montenegró ellen.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!