A férfi kézilabda Bölények Ligája február első hétvégéjén folytatódik. A VSK Székelyudvarhely az utolsó előtti helyen „telel” a rangsorban, a keret két hete kezdte el a felkészülést a tavaszi idényre. Eddig az edzéseken volt a hangsúly, a Sipos Lóránt által irányított gárda helyi szinten tartotta az erőléti és a taktikai tréningeket. Pénteken és szombaton a szintén élvonalbeli Tordai Potaissa meghívására négycsapatos tornán vesz részt.
Az első nap 19 órától a Nagybányai Minaurral játszik először, másnap pedig az eredménytől függően vagy a kisdöntőben, vagy a döntőben lép pályára. A másik ágon a házigazda a CSU Suceavával mérkőzik meg.
Jó hír, hogy felépült, teljes munkát végzett a többiekkel Kónya Hunor. Jére Róbert és Fekete Róbert még sérüléssel bajlódnak, így nem utaznak el erre a tesztmeccsekre.
Jövő héten a VSK szurkolói a városi sportcsarnokban láthatják kedvenceiket, a székelyudvarhelyi kéziklub háromcsapatos tornát rendez. Csütörtökön délután a Bákói CSM, szombaton délelőtt pedig a CSU Suceava lesz az ellenlábas.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!