Hirdetés

Tökéletes tavaszi rajt, a VSK Székelyudvarhely már nincs kiesést jelentő helyen

A Konstanca után a Temesvárt is legyőzte a VSK Székelyudvarhely
Fotó: László Ildikó

Az ezüstérmes utáni hazai győzelmet követően nagyon fontos idegenbeli találkozó következett a VSK Székelyudvarhely számára a férfi kézilabda Bölények Ligájában. A szintén a tabella második felében tartózkodó Temesvári Polihoz utaztak.

2025. február 22., 19:17

A szombat délutáni mérkőzés a férfi kézilabda élvonal tizenhetedik fordulójához tartozott. A két félt csupán három pont választotta el a rangsorban, ráadásul a székelyföldieknek volt egy kisebb lélektani előnyük is, miután az odavágók során már legyőzték a bánságiakat.

Hirdetés

Szinte borítékolható volt, hogy teljesen kiegyensúlyozott lesz a párharc. Egészen a végjátékig ilyen is volt. Hol az egyik, hol a másik fél vezetett egy-két góllal, de jobbára egyenlőt mutatott az eredményjelző.

A szünetben ennek megfelelően 11–11 volt az állás.

Erről a Sipos Lóránt által irányított együttesnek sikerült elmozdulnia, a 47. percben 24–21-re vezettek.

Varó Lajos védéseinek és Alin Roșu gólerős játékának köszönhetően pedig ezt tudták tartani. Izgalommal teli voltak az utolsó pillanatok, a bánságiak feljöttek egyre, de egyenlíteni már nem tudtak.

A Konstancai CSM legyőzése után ezúttal a Temesvári Polit is legyőzte a VSK Székelyudvarhely, ezzel a tavaszi idényt két diadallal indította meg, jelenleg pedig elmozdultak a kiesést jelentő helyről.

Férfi kézilabda Bölények Ligája, 17. forduló:

Temesvári Poli–VSK Székelyudvarhely 30–31 (11–11).
A VSK gólszerzői: Alin Roșu 10, Komporály Attila 4, Vladyslav Zalevskyi, Aron Dedu, Pavel Loic és Mihai Dobra 3-3, Feliciano Couveiro 2, Bogdan Păunescu Tálas Huba és Tornai Balázs 1-1.
Hetesek: 3/2, illetve 2/1.
Kiállítások: 10–8 perc.

Férfi kézilabda Bölények Ligája, 2024–2025-ös szezon, 17. forduló

Bölények Ligája, 2024–2025-ös szezon

Sorrend#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
GólkülönbségGk
PontP
1
Bukaresti Dinamo Bukaresti Dinamo
16
15
1
0
549-405
46
2
Tordai Potaissa Tordai Potaissa
15
12
1
2
482-441
37
3
HC Buzău HC Buzău
16
12
0
4
483-457
36
4
Nagybányai Minaur Nagybányai Minaur
16
11
2
3
495-452
35
5
Konstancai CSM Konstancai CSM
17
10
1
6
492-465
29
6
CSU Suceava CSU Suceava
17
9
1
7
554-542
28
7
Bukaresti CSM Bukaresti CSM
16
8
2
6
436-419
26
8
CSM Vaslui CSM Vaslui
17
6
2
9
443-497
20
9
Bákói CSM Bákói CSM
16
6
1
9
459-462
19
10
Bukaresti Steaua Bukaresti Steaua
18
4
3
11
547-596
15
11
Temesvári Poli Temesvári Poli
17
4
2
11
448-474
14
12
Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK
17
4
2
11
462-506
14
13
CSM Focșani CSM Focșani
16
3
4
9
433-467
13
14
Fogarasi VSK Fogarasi VSK
16
0
0
16
391-491
0
Konstancai CSM:
Konstancai CSM:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Döntetlent játszott a Hargita KK a sereghajtók meccsén, kikapott a Sepsi-SIC

Szombaton délután a női kézilabda A osztály 8. fordulójának meccseit rendezték. A Székelyudvarhelyi Hargita KK és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC is idegenben lépett pályára.

Összeállt a mezőny, elkészült a Hargita megyei kézilabda-bajnokság menetrendje

Nyolc csapat vesz részt a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság 2026–2027-es idényében. Ezúttal nem rendeznek rájátszást, a klasszikus oda-visszavágós rendszerben kialakuló rangsor alapján hirdetnek végső győztest.

Az első félidő hajrájában meglépett, jól gazdálkodott az előnyével a VSK Székelyudvarhely

Újabb idegenbeli mérkőzésen szerezte meg a győzelmet a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapata, amely vasárnap délben hét góllal nyert a Fogarasi VSK ellen a férfi kézilabda A osztály B csoportjának 8. fordulójában.

Egy félidőn át tartotta a lépést a Hargita KK, simán nyert a Sepsi-SIC

Szombaton rendezték a női kézilabda A osztály 8. fordulójának mérkőzéseit. Mindkét székelyföldi együttes hazai pályán játszott.

A szünet után szétesett a Marosvásárhelyi VSK kézicsapata

Az első félidőben kifejezetten jól tartotta magát a Marosvásárhelyi VSK, a szünet után viszont szétesett a játéka, és végül nagy különbséggel maradt alul a SCM Râmnicu Vâlcea otthonában a női kézilabda Virágok Ligája 8. fordulójában.

Egy félidő alatt lerendezte a Polit a VSK Székelyudvarhely

A kezdeti hátrány után gyorsan átvette az irányítást, és 35–23-ra legyőzte a Jászvásári Polit a VSK Székelyudvarhely. A Hargita megyei férfi kézilabdacsapat ötödik bajnoki sikerével megerősítette második helyét az A osztály B csoportjában.

Eb-bronzérmes irányítóval erősített a Marosvásárhelyi VSK kézilabdacsapata

Nemzetközi rutinnal rendelkező játékossal bővült a Virágok Ligájában újonc Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapatának kerete, a klub bejelentette a horvát válogatottal Eb-bronzérmet nyert Valentina Blažević leigazolását.

Jót tett az edzőváltás, ezt a Marosvásárhelyi VSK bánta

A Marosvásárhelyi VSK kikapott a Brassói Coronától vasárnap délután, a női kézilabda Virágok Ligája 7. fordulójában. Kerekes Éváék már az első félidőben eldöntötték a pontok sorsát, a szünet után tovább növelték a különbséget.

Fogarason sem lassított, második helyre lépett a Sepsi-SIC

Második félidei védekezésére alapozva aratott fölényes győzelmet a Sepsi-SIC a női kézilabda A osztályban. A háromszékiek Fogarason gyűjtötték be az újabb két pontot, és átmenetileg a B csoport második helyére kapaszkodtak.

Új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek

Húsz év után új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek. A tisztújító közgyűlésen a székelyudvarhelyi Pál Andrást választották meg, miután Benedek Árpád Csabának lejárt a mandátuma.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!