A múlt heti elnökválasztáson kiderült, hogy újabb négy évig a jelenlegi sportvezető, Alexandru Dedu irányítja a szakszövetséget. A játékosként a Barcelonával háromszoros Bajnokok Ligája-győztes sportvezető a tisztújító közgyűlésen kétkörös megmérettetésre kényszerült a korábbi román válogatott játékos, Narcisa Lecușanuval szemben, akit végül mindössze egy szavazatnyi különbséggel sikerült legyőznie.
A régi-új elnök megválasztása után közölte: a jövőben szeretne létrehozni egy utánpótlás-fejlesztéssel foglalkozó szakosztályt.
Ennek a tervének a megvalósításához segítségére lehet a Marosvásárhelyen tevékenykedő Claudiu Evi, az ifjúsági játékosokat foglalkoztató Olimpic edzője ugyanis jelen lesz a szövetség igazgatótanácsban,
amelynek a volt román szövetségi kapitány, Gheorghe Tadici (aki a legtöbb szavazatot kapta) is tagja.
A marosvásárhelyi kézilabdázást az elmúlt közel egy évtizedben feleségével, Mihaela Evivel együtt nagy odaadással „felrázó” Claudiu Evi az Olimpic által mind a női, mind a férfi mezőnyben kimagasló eredményeket értek el a korosztályos bajnokságokban – ide sorolható nyolc bajnoki döntő és öt aranyérem.
Tavaly pedig elérkezettnek látták az időt, hogy a felnőtt másodosztályú női bajnokságban is részt vegyenek, ahol mint ismert, az Olimpic kizárólag saját nevelésű fiatal játékosokkal (akik a román válogatottakban is játszanak) próbál helytállni, és az eddigi eredmények alapján minden esélye megvan a további fejlődésre.
A marosvásárhelyi projekt sikereiből merítve Claudiu Evi elmondása szerint bízik benne, hogy a szövetség keretében tevékenységével hozzájárulhat a román kézilabdázás előreléptetéséhez.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!