Hirdetés

Szövetségi kapitánya nélkül kell készülnie a férfi kéziválogatottnak

Gulyás István nem lehet jelen az Eurokupa rajtján
Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

MTI
2020. október 31., 13:28

Gulyás István, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya megfertőződött a koronavírussal, így a nemzeti együttes nélküle készül majd a november eleji Eurokupa-mérkőzésekre.

MTI
2020. október 31., 13:28

A magyar szövetség pénteki közlése szerint a szakvezető távollétében Chema Rodríguez és Nagy László irányítja majd a magyar csapatot jövő szerdán a veszprémi magyar-spanyol, illetve három nappal később az eszéki horvát-magyar találkozón.

Hirdetés

„Nagyon sajnálom, hogy nem lehetek ott a csapattal, hiszen január óta nem tudtunk együtt dolgozni, most pedig így hozta az élet, hogy éppen a válogatott hét előtt fertőződtem meg. A kollégákkal, Chema Rodríguezzel és Nagy Lászlóval mindent átbeszéltünk és folyamatos telefonkapcsolatban vagyunk.

Az összetartás szakmai programját már korábban rögzítettük, így a munka a terv szerint folyik majd. Az állapotom megfelelő, komoly tüneteim nincsenek, de természetesen az előírásokat betartva karanténban kell maradnom”

– mondta a szakvezető.

Gulyás István mellett Ubornyák Dávid sem állhat a válogatott rendelkezésére, mert a gyöngyösi irányító szintén megfertőződött a koronavírussal.

A most rajtoló és május elejéig tartó Eurokupában rendszerint azok a csapatok indulnak, amelyek már kijutottak a következő Európa-bajnokságra, ezért nem vesznek részt a selejtezősorozatban.

A magyarok a szlovákokkal együtt házigazdái lesznek a 2022-es tornának, így a kontinensbajnoki címvédő spanyolokkal, valamint a legutóbb ezüstérmes horvátokkal játszanak az európai szövetség versenysorozatában idén ősztől jövő tavaszig.

A magyar férfi válogatott 19 fős kerete:
Kapusok: Bősz Dániel (Balatonfüredi KSE), Mikler Roland (MOL-Pick Szeged), Székely Márton (Telekom Veszprém)
Jobbszélsők: Bujdosó Bendegúz (FTC), Tóth Ádám (Dabas VSE)
Jobbátlövők: Leimeter Csaba (Csurgói KK), Máthé Dominik (Elverum, norvég), Ilic Zoran (Orlen Wisla Plock, lengyel)
Irányítók: Hanusz Egon (Csurgói KK)
Beállók: Hegedűs Márk (HE-DO B. Braun Gyöngyös), Rosta Miklós (MOL-Pick Szeged), Szűcs Bence (Balatonfüredi KSE)
Balátlövők: Bodó Richárd (MOL-Pick Szeged), Borsos Tamás (Csurgói KK), Ligetvári Patrik (Telekom Veszprém), Szita Zoltán (Orlen Wisla Plock), Varga Márton (Balatonfüredi KSE)
Balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüredi KSE), Kovacsics Péter (FTC)

A magyarok programja az Eurokupa első két fordulójában:
November 4., szerda: Magyarország–Spanyolország 19.15
November 7., szombat: Horvátország–Magyarország 19.00

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Kerekes Éva is a névsorban, ott lehet a román kéziválogattal az Európa-bajnokságon

A román női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Ovidiu Mihăilă kihirdette bő keretét a decemberi Európa-bajnokságra. A névsorban ismét helyet kapott a zetelaki származású Kerekes Éva, a Brassói Corona játékosa.

Kinevezték az edzőpárost a román férfi kézilabda-válogatott élére

A Román Kézilabda-szövetség új szakmai stábot nevezett ki a férfi válogatott élére. A nemzeti együttes az elmúlt hét hónapban nem játszott mérkőzést, a jövő évi világbajnokság selejtezőjének első körében pedig Törökországgal szemben kiesett.

Kerekes Éva két góllal járult hozzá a román kéziválogatott győzelméhez

A román női kézilabda-válogatott 34–32-re nyert Horvátország vendégeként a két csapat pénteki felkészülési mérkőzésén. A székelyudvarhelyi születésű, a Brassói Coronát erősítő Kerekes Éva két gólt szerzett.

Kerekes Éva ismét bekerült a román női kéziválogatott keretébe

A zetelaki születésű szélső, Kerekes Éva újra behívót kapott a decemberi Európa-bajnokságra hangoló román női kézilabda-válogatottba, amely októberben két felkészülési mérkőzést játszik Horvátország ellen.

Egyetlen lépésre a csoportkörtől a Brassói Corona kézicsapata

A visszavágón kikapott, de továbbjutott a női kézilabda EHF Európa-liga harmadik selejtezőkörébe a Brassói Corona. A Bent Dahl által felkészített együttes a szerb bajnok Crvena zvezda ellen harcolta ki a folytatást.

A magyar csapatok nyerték a románok elleni BL-csatákat

A Ferencváros és a Győri Audi ETO KC is legyőzte román ellenfelét a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. Az FTC a Bukaresti CSM, a Győr pedig a Besztercei Gloria ellen nyert, így mindkét magyar csapat hibátlan.

Visszavágott a Barcelonának, másodszor nyerte meg a klubvilágbajnokságot a Veszprém

A Veszprém 42–33-ra legyőzte a címvédőként érkezett Barcelonát az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokság csütörtök esti döntőjében.

A dánok legyőzték a norvégokat a női kézilabda Eurokupa döntőjében

A végig összeszedettebben kézilabdázó Dánia 34–30-ra legyőzte Norvégiát a női kézilabda Eurokupa bukaresti négyes döntőjének fináléjában.

Kerekes Éva betalált, legyőzte Románia a magyar válogatottat a bronzmérkőzésen

Hét év után győzte le ismét Magyarországot a romániai női kézilabda-válogatott, amely 33–30-as sikerrel szerezte meg a bronzérmet a bukaresti Eurokupa négyes döntőjében. A győzelemből Kerekes Éva is góllal vette ki a részét.

Összejött a román–magyar meccs a női kézilabda Eurokupán

Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!