Hirdetés

Szoros kézi BL-elődöntőt vetít elé a statisztika és a forma

A Győr már nem lehet magyar bajnok, a BL-t még megnyerheti
Fotó: MTI/Ilyés Tibor

MTI
2021. május 29., 12:55

A címvédő Győri Audi ETO KC és a francia Brest Bretagne aktuális formája, valamint a statisztika is szoros elődöntőt ígér a női kézilabda Bajnokok Ligájában, a budapesti négyes döntő első, szombati játéknapján.

MTI
2021. május 29., 12:55

A két csapat eddig hatszor találkozott a BL-ben, és három győri siker mellett háromszor döntetlent játszottak egymással. A közelmúltbeli mérleg még árulkodóbb, ugyanis tavaly január óta egy egygólos ETO-siker mellett háromszor pontosztozkodás lett a vége. A mostani szezonban az egymás elleni csoportmeccseken kívül a győriek kétszer, a franciák négyszer játszottak döntetlent.

Hirdetés

Az ETO rekordot jelentő, 55 mérkőzésből álló, 2018 januárja óta tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhet a BL-ben, ebben az időszakban 48 győzelem és hét döntetlen a mérlege.

A jelenlegi idényben a Brest a pályán csak kétszer kapott ki, mindkétszer az orosz CSZKA Moszkvától – amely a másik elődöntőben a norvég Vipers Kristiansanddal találkozik –, egyszer pedig a koronavírus-járvány miatti szigorú utazási korlátozások következtében nem állt ki a román Râmnicu Vălcea ellen, ezért hivatalosan azt a mérkőzést is elveszítette.

A győriek felkészülése nem volt zavartalan, hiszen május 5-én 31–22-re kikaptak a Ferencváros otthonában, ezzel lépéshátrányba kerültek a bajnoki címért zajló csatában. Ennek következtében két nappal később menesztették Danyi Gábor vezetőedzőt – akinek a nyári távozását már január elején bejelentették –, és július helyett már május közepén visszatért a kispadra a spanyol Ambros Martín, aki 2012 és 2018 között a Győr vezetőedzőjeként négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját, a bajnokságot és a Magyar Kupát pedig egyaránt ötször.

Az ETO két héttel ezelőtt egy 29–25-ös sikerrel visszavágott az FTC-nek a Magyar Kupa elődöntőjében, a fináléban pedig a Debrecent győzte le hat találattal, vagyis a jelek szerint az edzőváltást követően ismét jó formába került. Mindeközben a Brest megnyerte a Francia Kupát, a bajnoki döntőben pedig idegenben szerzett több góljának köszönhetően jobbnak bizonyult a Metznél.

•  Fotó: Facebook/kezivalogatott Galéria

Fotó: Facebook/kezivalogatott

Az európai szövetség honlapján Ambros Martín úgy fogalmazott, egyrészt sok változtatásra nincs idő, másrészt Danyi Gábor nagyon jó munkát végzett az elmúlt években, ezért nincs is sok változtatnivalója. Hozzátette, megpróbálta feszesebbé tenni a védekezést és a támadást, illetve helyreállítani a játékosok magabiztosságát, hogy ismét meg tudják mutatni, mennyire jók és mit tudnak a pályán.

„Ebben a szezonban még nem nyertünk a Brest ellen, ezért úgy gondolom, nagyon hasonló a két csapat. Szerintem a négyes döntőben nem annyira fontos, ami az idény korábbi szakaszában történt.

Bár ugyanazok a csapatok és ugyanazok a játékosok, de a környezet teljesen más. Valahogyan meg kell találnunk azt az extra energiát, amivel legyőzhetjük őket, és továbbjuthatunk”

– nyilatkozta.

Ambros Martín szerint első ellenfelük játékát nem fogja befolyásolni, hogy a csapat először szerepel a BL négyes döntőjében, mivel játékosai rendkívül tapasztaltak, és rengeteg Bajnokok Ligája-mérkőzés van a hátuk mögött.

Az 53 éves tréner elismerte, csapata előnyben lesz abból a szempontból, hogy az aréna felét magyar szurkolók töltik meg, a többi helyre az óvintézkedések miatt nem árusítottak belépőjegyeket, vagyis külföldi drukkerek nem lesznek a lelátókon.

Az orosz Rosztov-Donhoz távozó brazil Eduarda Amorim és francia Beatrice Edwige, valamint a visszavonuló Görbicz Anita az utolsó BL-meccseit játssza győri színekben ezen a hétvégén.

Női Bajnokok Ligája, négyes döntő, Papp László Budapest Sportaréna

szombaton elődöntők:
Győri Audi ETO KC–Brest Bretagne Handball (francia) 16.15
Vipers Kristiansand (norvég)–CSZKA Moszkva (orosz) 19.00

vasárnap:
a 3. helyért 16.15
döntő 19.00
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Kerekes Éva is a névsorban, ott lehet a román kéziválogattal az Európa-bajnokságon

A román női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Ovidiu Mihăilă kihirdette bő keretét a decemberi Európa-bajnokságra. A névsorban ismét helyet kapott a zetelaki származású Kerekes Éva, a Brassói Corona játékosa.

Kinevezték az edzőpárost a román férfi kézilabda-válogatott élére

A Román Kézilabda-szövetség új szakmai stábot nevezett ki a férfi válogatott élére. A nemzeti együttes az elmúlt hét hónapban nem játszott mérkőzést, a jövő évi világbajnokság selejtezőjének első körében pedig Törökországgal szemben kiesett.

Kerekes Éva két góllal járult hozzá a román kéziválogatott győzelméhez

A román női kézilabda-válogatott 34–32-re nyert Horvátország vendégeként a két csapat pénteki felkészülési mérkőzésén. A székelyudvarhelyi születésű, a Brassói Coronát erősítő Kerekes Éva két gólt szerzett.

Kerekes Éva ismét bekerült a román női kéziválogatott keretébe

A zetelaki születésű szélső, Kerekes Éva újra behívót kapott a decemberi Európa-bajnokságra hangoló román női kézilabda-válogatottba, amely októberben két felkészülési mérkőzést játszik Horvátország ellen.

Egyetlen lépésre a csoportkörtől a Brassói Corona kézicsapata

A visszavágón kikapott, de továbbjutott a női kézilabda EHF Európa-liga harmadik selejtezőkörébe a Brassói Corona. A Bent Dahl által felkészített együttes a szerb bajnok Crvena zvezda ellen harcolta ki a folytatást.

A magyar csapatok nyerték a románok elleni BL-csatákat

A Ferencváros és a Győri Audi ETO KC is legyőzte román ellenfelét a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. Az FTC a Bukaresti CSM, a Győr pedig a Besztercei Gloria ellen nyert, így mindkét magyar csapat hibátlan.

Visszavágott a Barcelonának, másodszor nyerte meg a klubvilágbajnokságot a Veszprém

A Veszprém 42–33-ra legyőzte a címvédőként érkezett Barcelonát az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokság csütörtök esti döntőjében.

A dánok legyőzték a norvégokat a női kézilabda Eurokupa döntőjében

A végig összeszedettebben kézilabdázó Dánia 34–30-ra legyőzte Norvégiát a női kézilabda Eurokupa bukaresti négyes döntőjének fináléjában.

Kerekes Éva betalált, legyőzte Románia a magyar válogatottat a bronzmérkőzésen

Hét év után győzte le ismét Magyarországot a romániai női kézilabda-válogatott, amely 33–30-as sikerrel szerezte meg a bronzérmet a bukaresti Eurokupa négyes döntőjében. A győzelemből Kerekes Éva is góllal vette ki a részét.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!