Hirdetés

Szívélyes fogadtatásban részesült Farkaslakán a magyar női kézilabda-válogatott

Farkaslakán már ízelítőt kaphattak a székely vendégfogadásból
Fotó: Erdély Bálint Előd

2021. június 28., 15:05

Hétfőn délelőtt szállt le a repülőgépe Marosvásárhelyre, onnan pedig autóbuszra ült a magyar női kézilabda-válogatott, hogy Székelyudvarhelyre utazzon. Szűk egy hétig itt lesz a központja a nemzeti gárdának, a kemény, főképp fizikai munka mellett a feltöltődésre is hangsúly fektetnek. Ebbe Farkaslakán már belekóstolhattak.

2021. június 28., 15:05

A hétfő déli csendet Farkaslakán a Trianoni-emlékoszlopnál, a Tamási Áron sírja melletti téren megtörte az ünnepélyes fogadtatás, a beszédek, az énekek, a táncok sora. Ezzel fogadta ugyanis a község a településen áthaladó magyar női kézilabda-válogatott keretét, szövetségi kapitányát, szakmai stábját. Szűk egy hónap maradt hátra a tokiói nyári olimpiáig, a csapat az elmúlt héten kezdte meg a felkészülést Balatonbogláron. Ezen a héten pedig Székelyföldön folytatja, Székelyudvarhely lesz a központjuk.

Hirdetés

Farkaslaka polgármestere, Kovács Lehel beszédében kiemelte, hogy együtt, a nagy nemzet tudja megünnepelni, bajnokká avatni az ötkarikás játékokon elért sikereket.

Büszke arra, hogy a település hírnevét a sportolók továbbviszik, útravalóként pedig azt kérte: „nagy szívvel harcoljanak a végsőkig, hogy büszke lehessen mindenki a teljesítményükre”. 

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Hadnagy Jolán, a helyi Tamási Áron Művelődési Egyesület elnöke ugyanakkor kiemelte: „nem csupán magatokat, hanem minket is képviseltek az olimpián”.

A kultúrműsor része volt Ágoston Eszter, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákjának népdaléneklése, a helyi Tamási Áron Általános Iskola diákjai is „átnyújtottak” egy népdalcsokrot. Táncolt a Virgoncz néptánccsoport, énekelt a csíkrákosi Gerendely férfikórus, majd a legvégén Laczkó Vilmos farkaslaki plébános adta áldását a csapatra.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Tomori Zsuzsanna, a magyar női kézilabda-válogatott oszlopos tagja – aki ott volt a legutóbbi ötkarikás játékokon is – elmondta, csupán annyit árult el számukra a szakmai stáb, hogy egy helyen megállnak Vásárhelyről Udvarhelyre menet.

Kellemes meglepetés volt ez mindenkinek, tudják, hogy itt is nagyon szorítanak értük a sportszeretők.

„Az alapozás második hetébe léptünk, így nem lesz épp olyan könnyű az itteni munka. Az edzéseket el kell végeznünk, elsősorban azért érkeztünk ide, de tudjuk, hogy lesz két nap a kisebb kiruccanásra, kirándulásra a környéken. A fizikai terhelésre ezek a pihenők jól jönnek, nagyon remélem, hogy lelkileg is feltöltődünk itt.”

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

A magyar női kézilabda-válogatott tagjaival a sportbarátok is találkozhatnak.

A szervezők közleményéből kiderül, hogy kedden 17 órától lesz a nemzeti együttes másfél órás nyílt edzése a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban. Hozzáteszik, ezen csak a koronavírus elleni oltást megkapott nézők vehetnek részt, a sportlétesítményben az első sorokban nem lehet majd helyet foglalni. A belépés ingyenes lesz, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

Aztán csütörtökön 19 órától közönségtalálkozót tartanak a Páva Kert Panzió teraszán, betartva az érvényben lévő járványügyi szabályokat. Itt lehet majd feltenni kérdéseket a játékosoknak és a stábnak.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőm

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Kerekes Éva is a névsorban, ott lehet a román kéziválogattal az Európa-bajnokságon

A román női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Ovidiu Mihăilă kihirdette bő keretét a decemberi Európa-bajnokságra. A névsorban ismét helyet kapott a zetelaki származású Kerekes Éva, a Brassói Corona játékosa.

Kinevezték az edzőpárost a román férfi kézilabda-válogatott élére

A Román Kézilabda-szövetség új szakmai stábot nevezett ki a férfi válogatott élére. A nemzeti együttes az elmúlt hét hónapban nem játszott mérkőzést, a jövő évi világbajnokság selejtezőjének első körében pedig Törökországgal szemben kiesett.

Kerekes Éva két góllal járult hozzá a román kéziválogatott győzelméhez

A román női kézilabda-válogatott 34–32-re nyert Horvátország vendégeként a két csapat pénteki felkészülési mérkőzésén. A székelyudvarhelyi születésű, a Brassói Coronát erősítő Kerekes Éva két gólt szerzett.

Kerekes Éva ismét bekerült a román női kéziválogatott keretébe

A zetelaki születésű szélső, Kerekes Éva újra behívót kapott a decemberi Európa-bajnokságra hangoló román női kézilabda-válogatottba, amely októberben két felkészülési mérkőzést játszik Horvátország ellen.

Egyetlen lépésre a csoportkörtől a Brassói Corona kézicsapata

A visszavágón kikapott, de továbbjutott a női kézilabda EHF Európa-liga harmadik selejtezőkörébe a Brassói Corona. A Bent Dahl által felkészített együttes a szerb bajnok Crvena zvezda ellen harcolta ki a folytatást.

A magyar csapatok nyerték a románok elleni BL-csatákat

A Ferencváros és a Győri Audi ETO KC is legyőzte román ellenfelét a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. Az FTC a Bukaresti CSM, a Győr pedig a Besztercei Gloria ellen nyert, így mindkét magyar csapat hibátlan.

Visszavágott a Barcelonának, másodszor nyerte meg a klubvilágbajnokságot a Veszprém

A Veszprém 42–33-ra legyőzte a címvédőként érkezett Barcelonát az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokság csütörtök esti döntőjében.

A dánok legyőzték a norvégokat a női kézilabda Eurokupa döntőjében

A végig összeszedettebben kézilabdázó Dánia 34–30-ra legyőzte Norvégiát a női kézilabda Eurokupa bukaresti négyes döntőjének fináléjában.

Kerekes Éva betalált, legyőzte Románia a magyar válogatottat a bronzmérkőzésen

Hét év után győzte le ismét Magyarországot a romániai női kézilabda-válogatott, amely 33–30-as sikerrel szerezte meg a bronzérmet a bukaresti Eurokupa négyes döntőjében. A győzelemből Kerekes Éva is góllal vette ki a részét.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!