Végig szoros meccset játszott a két együttes pénteken este. Az első tíz perc végén még két góllal vezetett a Szejke, ám a hazaiak a szünetig fordítottak, pihenőre háromgólos előnyben mehettek.
Térfélcsere után úgy tűnt, hogy Segesvár tartani tudja előnyét, ám a vendég udvarhelyiek fokozatosan ledolgozták hátrányukat, és
a Szejke SK-ban első meccsén pályára lépett balszélső Váradi Csaba az 52. percben egyenlített (24–24).
A hazaiak viszont összekapták magukat, nem engedték át a kezdeményezést a vendégeknek, és végül 28–26-ra legyőzték a továbbra is sok egyéni hibát vétett Szejke SK-t.
Ez volt a Szejke SK harmadik idegenbeli mérkőzése, és ezúttal sem tudott nyerni, Nagyváradon egy góllal kikapott, míg Nagyszebenben kedden döntetlent játszott.
Újabb kiszállás következik, ezúttal nem a bajnokságban, hanem a Román Kupa első fordulójában, csütörtökön 17.30-tól a CS Universitatea Craiova vendége lesz, a mérkőzést élőben közvetíti a TVR HD.
A bajnokságban az odavágók utolsó fordulójában, jövő vasárnap 18 órakor a Nagybányai Minaur II. látogat Udvarhelyre.
Amúgy Nagyvárad megnyerte negyedik meccsét is és tetemes előnnyel vezeti a D csoportot, a Szejke jelenleg harmadik.
Férfi kézilabda A divízió, D csoport, 4. forduló:
Segesvári HCM–Székelyudvarhelyi Szejke SK 28–26 (16–13),
gólszerzők: Buguleț, Komporály 6–6, Fekete, Szász, Tăuțean 3–3, Kónya 2, Pál, Váradi 1–1. Játszott még: Orbán Sz., Jobb – Kopacz, Jére. Vezetőedző: Sipos Lóránt.
Kiállítások: 8, illetve 8 perc.
Hétméteresek: 4/2, illetve 6/4.
Nagyváradi VSK–Tordai Potaissa II. 30–27 (14–16)
Nagybányai Minaur II.–Nagyszebeni KC – szombaton 15 órától
A csoport állása:
1. Nagyvárad 12 pont
2. Segesvár 6
3. Szejke 4
4. Nagybánya II. 4
5. Torda II. 4
6. Nagyszeben 1
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!