Rangadóhoz méltó találkozót rendeztek szombaton este az udvarhelyi sportcsarnokban. Majdnem telt ház előtt játszhatott a két csapat, a segesváriakat is több mint ötven szurkoló kísérte el, akik kitartóan buzdították kedvenceiket.
Lánykérés előzte meg a kezdő sípszót,
és örömteli pillanatoknak lehettek szemtanúi a nézők, ugyanis Ágnes igent mondott Csongornak.
Az első összecsapásukon a Maros megyeiek 28–26-re győztek, így az udvarhelyiek törleszteni készültek.
Az Orbán Sz. – Buguleț, Szász, Jére, Kopacz, Komporály, Orbán L. kezdővel indított a Szejke SK. Az első két támadásukat elrontották, Orbán Levente és Komporály Attila lövésénél is hárított a segesváriak kapusa.
Ezután viszont Orbán Szilárd húzta le a rolót a kapuban, a következő tíz percben alig két gólt szereztek a segesváriak, igaz, a hazaiak sem sokkal többet.
Negyedóra játék után 6–4-re vezetett a Szejke. Az udvarhelyiek számos lövést elhibáztak, de szerencsére kapusuk jó napot fogott ki, és sokáig tartani tudták előnyüket.
Egészen a 28. percig vezettek, ekkor a vendégek átvették az irányítást, és szünetben 11–14-es állásnál mentek pihenni a csapatok. A félidő utolsó perceiben az udvarhelyi játékosok egyszerűen nem tudták áttörni ellenfelük védelmét.
Összekapták magukat a hazaiak a második játékrészre, Jobb Lőrinc is jól végezte feladatát a kapuban, és a 38. percben Gabriel Daninfeld (sérüléssel küszködik, de vállalta a játékot) két góljával visszavették a vezetést (16–15). Időt is kértek a segesváriak.
Sokáig fej fej mellett haladtak a felek, tíz perccel a meccs vége előtt 21–21 volt az állás.
Rendkívül izgalmasra sikeredett a hajrá, nagyon nehezen két góllal elhúztak a hazaiak. Az 59. percben viszont egyenlíthetett is volna a segesvári gárda, azonban hibázott, és Fekete hétméterest, valamint kétperces kiállítást harcolt ki, amit Orbán Levente értékesített.
Ezzel eldőlt a találkozó, de Lázár Ádám még egy csodaszép, átemelős góllal örvendeztette meg az udvarhelyi közönséget. 27–24-re nyert a Szejke SK.
Sikerükkel az udvarhelyiek tartják éllovas pozíciójukat a ranglistán.
Idénre még egy mérkőzés maradt hátra Sipos Lóránt tanítványai számára, november 30-án, pénteken 14 órától a Nagybányai Minaur II. otthonában lépnek pályára.
Férfi kézilabda, másodosztály, D csoport, 9. forduló:
Szejke SK–Segesvári VSK 27–24 (11–14),
gólszerzők: Komporály 8, Orbán L. 6 (hetesekből), Fekete 3, Jére, Pál, Daninfeld és Lázár 2–2, Kopacz és Buguleț 1–1, illetve Căpățână 8, Sîncelean és Nuțu 4–4, Pop, Irimia és Cristea 2–2, Bogdan és Santeiu 1–1. Az udvarhelyieknél játszott még: Orbán Sz. és Jobb (kapusok) – Lőrinczi, Kónya és Telegdy.
Hétméteresek: 7/6, illetve 1/1.
Büntetőpercek: 2 és 10.
A másik két meccs eredménye:
Nagyszebeni KC–Nagybányai Minaur II. 32–27 (16–15)
Tordai Potaissa II.–Nagyváradi VSK 25–28 (11–14)
Ranglista:
1. Szejke SK 19 pont
2. Nagyvárad 18
3. Segesvár 15
4. Nagybánya 13
5. Nagyszeben 10
6. Torda 4
Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.
Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!