A találkozó előtt a szegediek köszöntötték a tíz évvel ezelőtt EHF Kupát nyert csapatuk megjelent tagjait, többek között Vadkerti Attilát, Mikler Rolandot, Zubai Szabolcsot, Ilyés Ferencet, Balogh Zsoltot, Ancsin Gábort, Tatai Pétert, Czina Józsefet és Jonas Källmant, valamint Marko Krivokapic másodedzőt, akit kedden neveztek ki a szerb Crvena zvezda vezetőedzőjévé.
A hazaiak keretéből Gleb Kalaras, Dean Bombac és Carlos Molina, a vendégektől Gasper Marguc, Bjarki Már Elísson és Agustín Casado maradt ki.
A két együttes előző nyolc egymás elleni meccsét a bakonyiak nyerték, ráadásul a legutóbbi öt alkalommal a csongrádiak egyetlen egyszer sem vezettek. Rossz sorozatukat ezúttal sem tudták megtörni, pedig a meccs során többször is – kapusuk lecserélésével – létszámfölényes támadásokkal próbálkoztak. A kezdeti háromgólos hátrányból felzárkóztak 6–5-re, sőt a meccs negyedénél is csak egy találat volt a különbség, utána viszont hét és fél perc alatt egy 4–0-s sorozattal ismét ellépett a Veszprém. A játékvezetők két percen belül öt kiállítást ítéltek, ez is hozzájárult, hogy megtört a Szeged lendülete, és a szünetben háromgólos hátrányban volt.
A második félidőben a vendégek magabiztosan őrizték előnyüket, és bár a hazai csapat ezúttal is több taktikai variációval próbálkozott, nem tudott közelebb férkőzni ellenfeléhez. Ebben az időszakban a védekezésre már kevesebb figyelmet fordítottak a csapatok, így gólgazdag játékrészt láthattak a nézők – akik nem töltötték meg a széksorokat, tehát nem volt telt ház –, de a bakonyiak címvédése nem forgott veszélyben.
Emil Kheri Imsgard öt, Mikler Roland hét, a vendégeknél Rodrigo Corrales 11, Mike Ulrich Jensen öt védéssel zárt.
A finálé első meccsét pénteken házigazdaként 35–28-ra nyerték a bakonyiak, akik 28. alkalommal végeztek az élen a bajnokságban, ráadásul százszázalékos mérleggel lettek aranyérmesek.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!