Szombaton délután a városi sportcsarnokban a Székelyudvarhelyi Szejke SK a Nagyváradi VSK-t látta vendégül a férfi kézilabda A osztály D csoportjának tizenhatodik játéknapján. A házigazdák számára létfontosságú volt a győzelem megszerzése.
A rangsor második helyén épp a soros ellenfele állt, előnye pedig a játéknap előtt négy pont volt a Sipos Lóránt által irányított gárdával szemben. Könnyű kiszámolni, hogy egy diadallal ez hétre duzzadt volna, azaz a Szejke SK-nak szinte minden esélye elszállt volna, hogy a következő körbe, az elődöntő tornára kerüljön.
A mérkőzés elejét alaposan megnyomta a házigazda, fokozatosan elhúzott, a 6. percben 4–2, a 15. percben pedig 8–5-re vezetett. Ezt pedig a szünetig növelni tudta, a legnagyobb az előny épp a félidő legvégén volt (17–11).
A második felvonásban sem változott a játék képe, a nagyváradiak még csak szorossá sem tudták tenni a párharcot. Vezetett nyolccal is a hazai együttes, a végére megmaradt öt.
A székelyudvarhelyiek behúzták a pontokat, így a hátralévő négy fordulóban még reménykedhetnek, hogy feljönnek a második helyre a tabellán, amelyik elődöntő tornát ér.
Férfi kézilabda A osztály, D csoport, 16. forduló:
Székelyudvarhelyi Szejke SK–Nagyváradi VSK 35–30 (17–11)
A hazaiak gólszerzői: Komporály, Tăuțean 6-6, Kónya 5, Buguleț 4, Fekete, Orbán, Szász 3-3, Pál 2, Jére, Lőrinczi, Kopacz 1-1.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!