Râmnicu Vâlceán készül a román válogatott, melynek keretébe Ambros Martín szövetségi kapitány behívta a zetelaki Szabó Szilviát is. „Az elején kicsit nehéz volt, hiszen meg kellett ismernem a lányokat, az edzőt, megszoknom a játékstílust, edzéseket. Viszont lassan belejöttem, most már gyomorideg nélkül megyek edzésre” – mondta a Besztercei VSK irányítója.
– tette hozzá a fiatal játékos.
Szabó megkeresésünkkor elmondta, hogy még nem hirdettek szűkített keretet az Ausztria elleni mérkőzésre, de tudja, hogy kevés az esélye egyből bekerülni.
„Ausztriát jól ismerjük, hiszen júniusban már játszottunk ellene (Románia az idei világbajnokság selejtezőjében kettős győzelemmel búcsúztatta ellenfelét – szerk. megj.), és egyik mérkőzés sem volt könnyű. Hasonló intenzitású összecsapásra számítok most is. Portugáliáról keveset tudunk, de figyelmesnek kell lennünk, hiszen a selejtezőkben minden mérkőzés egyformán fontos” – nyilatkozta Ambros Martín a Prosport.ro honlapnak.
Koszovó és Fehéroroszország ellen a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Kim Rasmussen behívott két fiatal játékost, a dunaújvárosi Klujber Katrint és a Ferencvárosba visszatért Háfra Noémit. Sérülés miatt nem lehet ott az Eb-selejtezős csapatban a balszélső Erdősi Ildikó, valamint a vállműtét utáni visszatérésén dolgozó Szucsánszki Zita sem. A korábbi rendszeres kerettagok közül Triscsuk Krisztina sincs ott a névsorban, viszont Mazák-Németh Csilla újra meghívót kapott.
A keret szeptember 23-a óta készül együtt Budapesten, szerdán este Koszovót fogadja az Elek Gyula Arénában, október elsején pedig Fehéroroszországgal csap össze Minszkben. A hét selejtezőcsoport első két helyezettje, valamint a legjobb csoportharmadik jut ki a jövő decemberi franciaországi Európa-bajnokságra.
Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.
Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!