Hirdetés

Sok volt a pontatlanság, sokba is került a VSK Udvarhelynek

A Fogaras megtartotta a százszázalékos mutatóját
Fotó: Beliczay László

2022. február 17., 20:12

Az első negyedórát leszámítva csak szaladt az eredmény után a VSK Udvarhely a férfi kézilabda A osztály felsőházi rájátszásában. Nem érte utol a Fogarasi VSK-t.

2022. február 17., 20:12

Csütörtökön délután idegenben, a Fogarasi VSK otthonában lépett pályára a VSK Székelyudvarhely a férfi kézilabda A osztály felsőházi rájátszásnak harmadik játéknapján. A Sipos Lóránt által irányított gárda javítani szeretett volna, hiszen az előző fordulóban hazai környezetben vereséget szenvedett a Nagyváradi VSK ellen.

Hirdetés

A csoportkörben is megmérkőzött a két fél, osztozkodtak a győzelmeken, mindkétszer a házigazda diadalmaskodott. A találkozó elején fej-fej mellett haladtak, többnyire az udvarhelyiek vezettek. Először a fogarasiaknak sikerült nagyobb előnyt összehozniuk, a 20. percben hárommal, 10–7-re vezettek.

Ezt megmaradt a pihenőig, pedig kétszer is feljött egyre a vendégcsapat, a szünetben 14–12 állt az eredményjelzőn.

Sok volt a pontatlanság a második félidőben, úgy tűnt, hogy kiegyenlít a VSK Udvarhely, a a 39. percben feljöttek egyre (18–17). Csakhogy innen egy tízperces gólcsendet könyvelhettek el, a házigazda elhúzott öttel (22–17).

Ez volt a találkozó kulcsmomentuma, innen már nem volt kérdés, ki kaparintja meg a pontokat. A Fogaras megtartotta százszázalékos mutatóját, ellenfele pedig második vereségét jegyezte a rájátszásban.

Férfi kézilabda A osztály, felsőházi rájátszás, 3. forduló:

Fogarasi VSK–VSK Székelyudvarhely 28–23 (14–12).
A vendégek gólszerzői: Csibi Hunor 6, Fekete Róbert és Angelo Tăuțean 4-4, Katona Tamás 3, Jére Róbert és Hadnagy Lóránt 2-2, Kónya Hunor és Palatka Barna 1-1.

Kézilabda másodosztály, 2021–2022, rájátszás, 3. forduló

Kézilabda másodosztály, 2021–2022, rájátszás

Sorrend#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
GólkülönbségGk
PontP
1
Fogarasi VSK Fogarasi VSK
3
3
0
0
83-71
9
2
Resicabányai CSM Resicabányai CSM
3
3
0
0
94-86
9
3
Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK
3
1
1
1
87-86
4
4
CSU Pitești CSU Pitești
3
1
1
1
84-86
4
5
CS Medgidia Medgidia
3
1
0
2
95-94
3
6
Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK
3
1
0
2
87-86
3
7
Segesvári VSK Segesvári VSK
3
1
0
2
81-83
3
8
Galaci CSU Galaci CSU
3
0
0
3
84-103
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Összeállt a mezőny, elkészült a Hargita megyei kézilabda-bajnokság menetrendje

Nyolc csapat vesz részt a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság 2026–2027-es idényében. Ezúttal nem rendeznek rájátszást, a klasszikus oda-visszavágós rendszerben kialakuló rangsor alapján hirdetnek végső győztest.

Az első félidő hajrájában meglépett, jól gazdálkodott az előnyével a VSK Székelyudvarhely

Újabb idegenbeli mérkőzésen szerezte meg a győzelmet a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapata, amely vasárnap délben hét góllal nyert a Fogarasi VSK ellen a férfi kézilabda A osztály B csoportjának 8. fordulójában.

Egy félidőn át tartotta a lépést a Hargita KK, simán nyert a Sepsi-SIC

Szombaton rendezték a női kézilabda A osztály 8. fordulójának mérkőzéseit. Mindkét székelyföldi együttes hazai pályán játszott.

A szünet után szétesett a Marosvásárhelyi VSK kézicsapata

Az első félidőben kifejezetten jól tartotta magát a Marosvásárhelyi VSK, a szünet után viszont szétesett a játéka, és végül nagy különbséggel maradt alul a SCM Râmnicu Vâlcea otthonában a női kézilabda Virágok Ligája 8. fordulójában.

Egy félidő alatt lerendezte a Polit a VSK Székelyudvarhely

A kezdeti hátrány után gyorsan átvette az irányítást, és 35–23-ra legyőzte a Jászvásári Polit a VSK Székelyudvarhely. A Hargita megyei férfi kézilabdacsapat ötödik bajnoki sikerével megerősítette második helyét az A osztály B csoportjában.

Eb-bronzérmes irányítóval erősített a Marosvásárhelyi VSK kézilabdacsapata

Nemzetközi rutinnal rendelkező játékossal bővült a Virágok Ligájában újonc Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapatának kerete, a klub bejelentette a horvát válogatottal Eb-bronzérmet nyert Valentina Blažević leigazolását.

Jót tett az edzőváltás, ezt a Marosvásárhelyi VSK bánta

A Marosvásárhelyi VSK kikapott a Brassói Coronától vasárnap délután, a női kézilabda Virágok Ligája 7. fordulójában. Kerekes Éváék már az első félidőben eldöntötték a pontok sorsát, a szünet után tovább növelték a különbséget.

Fogarason sem lassított, második helyre lépett a Sepsi-SIC

Második félidei védekezésére alapozva aratott fölényes győzelmet a Sepsi-SIC a női kézilabda A osztályban. A háromszékiek Fogarason gyűjtötték be az újabb két pontot, és átmenetileg a B csoport második helyére kapaszkodtak.

Új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek

Húsz év után új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek. A tisztújító közgyűlésen a székelyudvarhelyi Pál Andrást választották meg, miután Benedek Árpád Csabának lejárt a mandátuma.

Nyert, a tabella élére állt a VSK Székelyudvarhely kézicsapata

Nem okozott gondot a Segesvári CNE legyőzése a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapatának. Az A osztály 6. fordulójából előrehozott mérkőzésen idegenben tízzel nyertek, ezzel ideiglenesen vezeti csoportját.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!