Hirdetés

Sok a bizonytalanság a kézilabdázók döntő tornája körül

Nagy esélye lenne a feljutásra a marosvásárhelyi csapatnak. Archív
Fotó: Haáz Vince

2020. május 25., 15:57

A Román Kézilabda-szövetség múlt heti döntése értelmében a nyár folyamán a pályán dől majd el, hogy mely csapatok jutnak fel az élvonalbeli bajnokságokba. A női Virágok Ligájában három hely is kiadó, ezek egyikének megszerzésére a Marosvásárhelyi VSK is esélyes, de kérdés, hogy feljutás esetén vállalja-e az indulást a legjobbak között.

2020. május 25., 15:57

A határozat szerint a másodosztályú bajnokság négy csoportjában az első és a második helyezettek jogosultak arra, hogy részt vegyenek a feljutásról döntő tornán. A szezon márciusi felfüggesztésekor a Marosvásárhelyi VSK a második helyen állt az alapszakaszban, az A osztály D csoportjában tizenhét mérkőzésen 41 pontot (13 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség) gyűjtött, és csak két ponttal volt lemaradva a csoportelső Kisjenői Crișul mögött. E két csapat mellett a Galaci CSM és a HCF Piatra Neamț (A csoport), a Konstancai Neptun és a Bukaresti Știința (B csoport), illetve a Dacia Mioveni és az Activ Prahova Ploiești (C csoport) vehet részt a döntő tornán, amelyen

az első három együttes harcolhatja ki a feljutást az élvonalba.

Mivel a Virágok Ligája hátralevő küzdelmeinek befagyasztása után eldőlt, hogy nem lesz kieső, 14-ről 16 csapatra növelték az indulók számát az élvonalbeli bajnokság következő szezonjára. A női mezőnyben az idény félbeszakításakor csak 13 csapattal zajlott a pontvadászat, ugyanis a doppingbotrányba keveredett Brassói Coronát az év elején kizárták, így a harmadik feljutó ennek a klubnak a helyét veszi majd át.

Hirdetés

A nyolc csapatot felvonultató döntő torna időpontja és lebonyolítási rendszere továbbra is kérdéses, az viszont biztos, hogy ezt legkevesebb 30 nappal azután rendezhetik meg, hogy a hatóságok engedélyezik a klubok számára a teremben zajló edzéseket.

A feljutásért zajló küzdelemben érdekelt Marosvásárhelyi VSK egyik edzője, Claudiu Evi megkeresésünkre elmondta, sok a bizonytalanság a torna megszervezése körül, és a megmérettetés sokáig elhúzódhat, de semmiképpen nem haladhatja meg az augusztus második felében lejáró határidőt, amikor el kellene kezdődnie a következő szezonnak. Meglátása szerint a jelenlegi helyzetben egyik klub sem tudja, milyen költségvetésre számíthat a folytatásban, továbbá még a torna megrendezése sem biztos, és azt is elképzelhetőnek tartja, hogy mégsem lesz lehetőség a pályán eldönteni a feljutók kilétét, ez esetben pedig a szövetségnek kell meghatároznia, mely klubok lesznek a feljutók.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Mivel három csapat jutna fel, nagy esélyünk lenne, de nem tudjuk felmérni az ellenfelek erősségeit, mert hosszú volt a kényszerszünet.

Ez idő alatt senki nem játszott, a kézilabdázók csak egyénileg készültek, és lényegében mindenkinek a nulláról kell kezdenie a felkészülést. Jelenleg nem tehetünk mást, mint várunk a következő döntésig” – nyilatkozta a szakvezető. Hozzátette, a marosvásárhelyi csapat keretében a játékosok mind egészségesek, mindannyian egyéni edzéseket végeznek, és várják, hogy újrakezdhessék a közös felkészülést.

Arra a kérdésre, hogy feljutás esetén vállalnák-e az indulást az élvonalban, Claudiu Evi közölte,

jelen pillanatban anyagi helyzetük miatt erre nem volna lehetőségük, de sok minden függ a klubnál történő költségvetés-kiigazítástól.

Mint mondta, a városi önkormányzatok leginkább a járvány elleni küzdelemre fordítanak nagyobb összeget, és nem tudja, mennyire lesznek elszántak, hogy a következő időszakban a sportklubokat támogassák, de ugyanez lesz a helyzet a szponzorokkal is, amelyek közül sokan felfüggesztették a tevékenységüket.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Az első félidő hajrájában meglépett, jól gazdálkodott az előnyével a VSK Székelyudvarhely

Újabb idegenbeli mérkőzésen szerezte meg a győzelmet a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapata, amely vasárnap délben hét góllal nyert a Fogarasi VSK ellen a férfi kézilabda A osztály B csoportjának 8. fordulójában.

Egy félidőn át tartotta a lépést a Hargita KK, simán nyert a Sepsi-SIC

Szombaton rendezték a női kézilabda A osztály 8. fordulójának mérkőzéseit. Mindkét székelyföldi együttes hazai pályán játszott.

A szünet után szétesett a Marosvásárhelyi VSK kézicsapata

Az első félidőben kifejezetten jól tartotta magát a Marosvásárhelyi VSK, a szünet után viszont szétesett a játéka, és végül nagy különbséggel maradt alul a SCM Râmnicu Vâlcea otthonában a női kézilabda Virágok Ligája 8. fordulójában.

Kerekes Éva is a névsorban, ott lehet a román kéziválogattal az Európa-bajnokságon

A román női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Ovidiu Mihăilă kihirdette bő keretét a decemberi Európa-bajnokságra. A névsorban ismét helyet kapott a zetelaki származású Kerekes Éva, a Brassói Corona játékosa.

Kinevezték az edzőpárost a román férfi kézilabda-válogatott élére

A Román Kézilabda-szövetség új szakmai stábot nevezett ki a férfi válogatott élére. A nemzeti együttes az elmúlt hét hónapban nem játszott mérkőzést, a jövő évi világbajnokság selejtezőjének első körében pedig Törökországgal szemben kiesett.

Egy félidő alatt lerendezte a Polit a VSK Székelyudvarhely

A kezdeti hátrány után gyorsan átvette az irányítást, és 35–23-ra legyőzte a Jászvásári Polit a VSK Székelyudvarhely. A Hargita megyei férfi kézilabdacsapat ötödik bajnoki sikerével megerősítette második helyét az A osztály B csoportjában.

Kerekes Éva két góllal járult hozzá a román kéziválogatott győzelméhez

A román női kézilabda-válogatott 34–32-re nyert Horvátország vendégeként a két csapat pénteki felkészülési mérkőzésén. A székelyudvarhelyi születésű, a Brassói Coronát erősítő Kerekes Éva két gólt szerzett.

Eb-bronzérmes irányítóval erősített a Marosvásárhelyi VSK kézilabdacsapata

Nemzetközi rutinnal rendelkező játékossal bővült a Virágok Ligájában újonc Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapatának kerete, a klub bejelentette a horvát válogatottal Eb-bronzérmet nyert Valentina Blažević leigazolását.

Jót tett az edzőváltás, ezt a Marosvásárhelyi VSK bánta

A Marosvásárhelyi VSK kikapott a Brassói Coronától vasárnap délután, a női kézilabda Virágok Ligája 7. fordulójában. Kerekes Éváék már az első félidőben eldöntötték a pontok sorsát, a szünet után tovább növelték a különbséget.

Fogarason sem lassított, második helyre lépett a Sepsi-SIC

Második félidei védekezésére alapozva aratott fölényes győzelmet a Sepsi-SIC a női kézilabda A osztályban. A háromszékiek Fogarason gyűjtötték be az újabb két pontot, és átmenetileg a B csoport második helyére kapaszkodtak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!