A két csapat már szerdán, a középdöntő utolsó fordulójában is találkozott egymással, akkor 41-23-ra nyertek a magyarok, bár az a mérkőzés mindkét együttes számára tét nélküli volt a továbbjutás szempontjából.
Ezúttal a dánok játszottak jobban az első félidőben, volt egy tízperces időszak, melyet 7-2-re megnyertek, a szünetben pedig három góllal vezettek.
A második felvonás elején támadásban és védekezésben is nagyot változott, sokkal pontosabbá vált a magyar együttes teljesítménye, ennek köszönhetően öt perc alatt 6-0-s sorozatot produkált, így a meccs kétharmadánál 23-19-es előnyben volt.
A lendületet az ellenfél időkérései sem tudták megtörni, a 46. percre (28-21) már eldőlt a mérkőzés. A hátralévő időben tovább nőtt a különbség, a második félidőt 21-9-re, a finálét 35-26-ra nyerték meg a magyarok.
A magyar csapatból Varga Emília 11, Csíkos Luca és Simon Petra nyolc-nyolc találattal, Zaj Klára kilenc, Imre Szofi egy védéssel járult hozzá a sikerhez.
Szilágyi Zoltán szövetségi edző csapata a csoportkörben Franciaországot 30-29-re, Szerbiát 32-26-ra, Norvégiát 28-20-ra győzte le, a középdöntőben a dánok elleni sikert megelőzően Montenegrót 28-25-re verte, majd az elődöntőben 34-26-ra nyert a házigazda Románia ellen.
A magyar csapat legeredményesebb játékosa Simon Petra volt a tornán, aki összesen 43 gólt lőtt.
A magyarok sorozatban harmadszor nyerték meg az U19-es korosztály kontinenstornáját, így az összmérlegük immár három arany-, három ezüst- és egy bronzérem.
A bronzérmet a házigazda román válogatott szerezte meg, amely a kisdöntőben 39-32-re nyert Portugália ellen.
Női kézilabda, ifjúsági Európa-bajnokság, döntő:
Magyarország-Dánia 35-26 (14-17).
A magyar gólszerzők: Varga E. 11, Csíkos, Simon 8-8, Szabó A. 3, Farkas J., Szabó L. 2-2, Csernyánszki 1.
Az aranyérmes magyar válogatott névsora:
Imre Szofi (Ferencváros), Zaj Klára (NEKA), Mészáros Virág (Ferencváros), Gém Léna (NEKA), Papp Dorka (Ferencváros), Kovalcsik Bianka (NEKA), Kurucz Aida (Praktiker-Vác), Csernyánszki Liliána (Debrecen), Simon Petra (Ferencváros/MTK), Farkas Júlia (Győr), Kostyó Panni (Debrecen), Kövér Luca (Győr), Szabó Lili (NEKA), Csíkos Luca (NEKA), Szabó Aida (Ferencváros), Varga Emília (NEKA), Panyi Krisztina Anna (Debrecen), Szabó Anna (NEKA), Makó Zoé (Debrecen), szövetségi edző: Szilágyi Zoltán, edző: Kudor Kitti
A női junior Európa-bajnokságok győztesei:
1996: Dánia
1998: Románia
2000: Románia
2002: Oroszország
2004: Oroszország
2007: Dánia
2009: Norvégia
2011: Dánia
2013: Oroszország
2015: Dánia
2017: Franciaország
2019: Magyarország
2021: Magyarország
2023: Magyarország
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!