Hirdetés

Meccset játszhatnak a kézilabdázók, kezdődik a pontszerzés a másodosztályban

Öt hónapja kezdte a felkészülést a kézilabdacsapat, hamarosan a pályán is bizonyíthatnak a fiúk
Fotó: Beliczay László

2020. november 19., 17:57

Öt hónapja kezdte el a ráhangolást a férfi kézilabda A osztály rajtjára a Székelyudvarhelyi Szejke SK. Szeptemberi indulással számoltak, ezzel szemben a másodosztály első teremtornája ezen a hétvégén lesz. A székelyföldiek tavaly feljutó helyen voltak, egy újabb idényt nem húznának le ezen a színtéren.

2020. november 19., 17:57

November második felében indul a férfi kézilabda A osztály, a szakszövetség augusztus végéig várta a benevezéseket, aztán sokáig kivárt, hogy közzétegye a mezőnyt és a versenykiírást. Végül a huszonnégy klubot három nyolcas csoportba sorolta be, a megmérettetés buborékrendszerben zajlik.

Hirdetés

Előreláthatóan négy torna lesz, mindegyiken három vagy négy fordulót tudnak le a felek.

A Székelyudvarhelyi Szejke SK a C jelű csoportban kapott helyet, erdélyi klubokkal mérkőzik meg. A székelyföldieknek ez lesz a harmadik idényük a másodosztályban. Bár tavaly a klubvezetőség a feljutást tűzte ki célul, az utolsó pillanatban visszaléptek, azaz nem neveztek a feljutási tornára. A nyári szünetben kisebb változáson ment át a klub a vezetőség, a szakmai stáb és a játékoskeretet illetően.

Sipos Lóránt, a Szejke SK edzője megkeresésünkre elmondta, a jelenlegi állapotok szerint a legfontosabb az, hogy végre játszhatnak: „Hosszú időszakon vagyunk túl, mi a munkát elvégeztünk, ezúttal bizonyítani szeretnénk az eredményekkel. Szerdán megyünk a koronavírus-tesztelésre, ennek eredményei az egyik ellenlábasunk, hiszen ez meghatározhatja, hogy milyen kerettel utazunk el vagy egyáltalán ott lehetünk-e a tordai tornán (csütörtökön kora este derült ki, hogy mindenki eredménye negatív lett – szerk. megj.).

A csapat képes elérni, hogy ott legyen a feljutásért küzdők mezőnyében. Az élvonalbeli szereplés jogának megszerzése nem a kimondott, hivatalos célkitűzésünk, de még egy újabb évet ezzel a csapattal nem töltenénk a másodosztályban.

Hozzátette, anyagi szempontból rendben van a klub, tizenhárom felnőtt kézilabdázó mellett kilenc ifi alkotja a bő keretet. A csoport erőviszonyainak tekintetében az Udvarhely–Kolozsvár–Segesvár trió várható az alapszakasz dobogójára.

Ami a bajnokság lebonyolítását illeti, négy teremtorna lesz, így minden gárdával kétszer játszanak. A három nyolccsapatos csoportból az első két helyezett, valamint a két legjobb harmadik jut tovább a feljutási tornára. Itt előbb egy kieséses első forduló lesz, a négy állva maradt együttes pedig eldönti a két feljutó és a két selejtezőre jogosult kilétét.

Már az első tornán nem lesz teljes a mezőny, a handbalmania.ro csütörtöki információi szerint a Nagybányai Minaur nem vesz részt az első három fordulóban.

Férfi kézilabda A osztály, C csoport
Segesvári VSK, Székelyudvarhelyi Szejke SK, Temesvári CSU Poli, Tordai Potaissa II., Kolozsvári Universitatea, Nagyváradi VSK, Temesvári CNOPJ (Olimpiai Központ), Nagybányai Minaur Akadémia.

A Szejke SK mérkőzései az első, tordai teremtornán:
pénteken 19.45-től a Tordai Potaissa II-vel,
szombaton 16.30-tól a Kolozsvári U-val,
vasárnap 12.10-től a Temesvári Poli CSU-val.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Összeállt a mezőny, elkészült a Hargita megyei kézilabda-bajnokság menetrendje

Nyolc csapat vesz részt a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság 2026–2027-es idényében. Ezúttal nem rendeznek rájátszást, a klasszikus oda-visszavágós rendszerben kialakuló rangsor alapján hirdetnek végső győztest.

Az első félidő hajrájában meglépett, jól gazdálkodott az előnyével a VSK Székelyudvarhely

Újabb idegenbeli mérkőzésen szerezte meg a győzelmet a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapata, amely vasárnap délben hét góllal nyert a Fogarasi VSK ellen a férfi kézilabda A osztály B csoportjának 8. fordulójában.

Egy félidőn át tartotta a lépést a Hargita KK, simán nyert a Sepsi-SIC

Szombaton rendezték a női kézilabda A osztály 8. fordulójának mérkőzéseit. Mindkét székelyföldi együttes hazai pályán játszott.

A szünet után szétesett a Marosvásárhelyi VSK kézicsapata

Az első félidőben kifejezetten jól tartotta magát a Marosvásárhelyi VSK, a szünet után viszont szétesett a játéka, és végül nagy különbséggel maradt alul a SCM Râmnicu Vâlcea otthonában a női kézilabda Virágok Ligája 8. fordulójában.

Egy félidő alatt lerendezte a Polit a VSK Székelyudvarhely

A kezdeti hátrány után gyorsan átvette az irányítást, és 35–23-ra legyőzte a Jászvásári Polit a VSK Székelyudvarhely. A Hargita megyei férfi kézilabdacsapat ötödik bajnoki sikerével megerősítette második helyét az A osztály B csoportjában.

Eb-bronzérmes irányítóval erősített a Marosvásárhelyi VSK kézilabdacsapata

Nemzetközi rutinnal rendelkező játékossal bővült a Virágok Ligájában újonc Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapatának kerete, a klub bejelentette a horvát válogatottal Eb-bronzérmet nyert Valentina Blažević leigazolását.

Jót tett az edzőváltás, ezt a Marosvásárhelyi VSK bánta

A Marosvásárhelyi VSK kikapott a Brassói Coronától vasárnap délután, a női kézilabda Virágok Ligája 7. fordulójában. Kerekes Éváék már az első félidőben eldöntötték a pontok sorsát, a szünet után tovább növelték a különbséget.

Fogarason sem lassított, második helyre lépett a Sepsi-SIC

Második félidei védekezésére alapozva aratott fölényes győzelmet a Sepsi-SIC a női kézilabda A osztályban. A háromszékiek Fogarason gyűjtötték be az újabb két pontot, és átmenetileg a B csoport második helyére kapaszkodtak.

Új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek

Húsz év után új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek. A tisztújító közgyűlésen a székelyudvarhelyi Pál Andrást választották meg, miután Benedek Árpád Csabának lejárt a mandátuma.

Nyert, a tabella élére állt a VSK Székelyudvarhely kézicsapata

Nem okozott gondot a Segesvári CNE legyőzése a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapatának. Az A osztály 6. fordulójából előrehozott mérkőzésen idegenben tízzel nyertek, ezzel ideiglenesen vezeti csoportját.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!