Hirdetés

A VSK Székelyudvarhely maradt az egyedüli veretlen

Eddig senki sem tudta megállítani az udvarhelyi csapatot a bajnokságban
Fotó: László Ildikó

2023. október 19., 19:34

A rangsor alapján rangadónak számított a mérkőzés a férfi kézilabda A osztály hatodik fordulójában. A székelyföldiek játszi könnyedséggel verték a második helyezettet, így magabiztosan vezetik csoportjukat.

2023. október 19., 19:34

Csütörtökön délután a városi sportcsarnokban a férfi kézilabda A osztály A csoportjának két veretlen csapata nézett farkasszemet a hatodik játéknapon: a százszázalékos mutatóval rendelkező VSK Székelyudvarhely a Fogarasi VSK-t fogadta. A vendégek négy győzelem mellett egy döntetlent jegyeztek.

Az első találat a Brassó megyeieké volt, erre néggyel válaszolt a listavezető. A Sipos Lóránt által irányított gárda sokkal magabiztosabb volt mind védekezésben, mind támadásban. Putnoky, Couveiro és Szász ontották a gólokat, kapuban pedig Varó és Jobb is remekelt.

Hirdetés

Az első felvonásban már megvolt a hazaiak előtt a lehetőség, hogy meglegyen a tízgólos különbség (18–9-nél, 19–10-nél), aztán a 30. percben jött össze, 21–11-nél. A pihenő előtt ebből még egyet sikerült faragnia a fogarasiaknak (21–12).

A második játékrészben még egy lapáttal rátett a házigazda, azaz, csak nőtt a különbség. Még úgy is, hogy rendre megkapták a játéklehetőséget a ifjúsági korosztályú játékosok is.

Kétszer annyi gólt lőtt, mint ellenfele, minden mezőnyjátékosa betalált, nagyon sima diadalt aratott a VSK Székelyudvarhely, így elhúzott a többiektől. Az A csoport odavágóiból még egy forduló van hátra, ekkor az udvarhelyiek Resicabányára utaznak.

Az oda-visszavágók után a csoportok első négy helyezettje a rájátszás felsőházába jut, úgy, hogy nem visznek pontokat magukkal. Ott még egy újabb bajnokság vár rájuk, amikor eldöntik, melyik két együttes jut fel az élvonalba.

Férfi kézilabda A osztály, A csoport, 6. forduló:
VSK Székelyudvarhely–Fogarasi VSK 44–23 (21–12).
A hazaiak gólszerzői: Putnoky Szabolcs 9, Feliciano Couveiro 7, Mohamed Fedila 6, Szász Előd és Csibi Hunor 4-4, Menyhárt Barna és Lőrincz Botond 3-3, Paul Oargă, Demeter Mátyás és Katona Tamás 2-2, Komporály Attila és Szabó Lóránd 1-1.
Kapusok: Jobb Lőrinc, Varó Lajos, Bogos Dávid (kapusok).

Férfi kézilabda A osztály, A csoport, 6. forduló

Férfi kézilabda A osztály, A csoport

Sorrend#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
GólkülönbségGk
PontP
1
Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK
6
6
0
0
253-156
18
2
Fogarasi VSK Fogarasi VSK
6
4
1
1
200-186
13
3
Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK
5
4
0
1
173-135
12
4
Resicabányai CSM Resicabányai CSM
5
3
0
2
177-140
9
5
Universitatea Craiova Universitatea Craiova
5
2
1
2
151-167
7
6
Nagyszentmiklósi Unirea Nagyszentmiklós
5
1
0
4
153-200
3
7
CSU Constantin Brâncuși Tg. Jiu Tg. Jiu
5
0
0
5
138-195
0
8
Temesvári Poli Temesvári Poli
5
0
0
5
126-192
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Döntetlent játszott a Hargita KK a sereghajtók meccsén, kikapott a Sepsi-SIC

Szombaton délután a női kézilabda A osztály 8. fordulójának meccseit rendezték. A Székelyudvarhelyi Hargita KK és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC is idegenben lépett pályára.

Összeállt a mezőny, elkészült a Hargita megyei kézilabda-bajnokság menetrendje

Nyolc csapat vesz részt a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság 2026–2027-es idényében. Ezúttal nem rendeznek rájátszást, a klasszikus oda-visszavágós rendszerben kialakuló rangsor alapján hirdetnek végső győztest.

Az első félidő hajrájában meglépett, jól gazdálkodott az előnyével a VSK Székelyudvarhely

Újabb idegenbeli mérkőzésen szerezte meg a győzelmet a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapata, amely vasárnap délben hét góllal nyert a Fogarasi VSK ellen a férfi kézilabda A osztály B csoportjának 8. fordulójában.

Egy félidőn át tartotta a lépést a Hargita KK, simán nyert a Sepsi-SIC

Szombaton rendezték a női kézilabda A osztály 8. fordulójának mérkőzéseit. Mindkét székelyföldi együttes hazai pályán játszott.

A szünet után szétesett a Marosvásárhelyi VSK kézicsapata

Az első félidőben kifejezetten jól tartotta magát a Marosvásárhelyi VSK, a szünet után viszont szétesett a játéka, és végül nagy különbséggel maradt alul a SCM Râmnicu Vâlcea otthonában a női kézilabda Virágok Ligája 8. fordulójában.

Egy félidő alatt lerendezte a Polit a VSK Székelyudvarhely

A kezdeti hátrány után gyorsan átvette az irányítást, és 35–23-ra legyőzte a Jászvásári Polit a VSK Székelyudvarhely. A Hargita megyei férfi kézilabdacsapat ötödik bajnoki sikerével megerősítette második helyét az A osztály B csoportjában.

Eb-bronzérmes irányítóval erősített a Marosvásárhelyi VSK kézilabdacsapata

Nemzetközi rutinnal rendelkező játékossal bővült a Virágok Ligájában újonc Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapatának kerete, a klub bejelentette a horvát válogatottal Eb-bronzérmet nyert Valentina Blažević leigazolását.

Jót tett az edzőváltás, ezt a Marosvásárhelyi VSK bánta

A Marosvásárhelyi VSK kikapott a Brassói Coronától vasárnap délután, a női kézilabda Virágok Ligája 7. fordulójában. Kerekes Éváék már az első félidőben eldöntötték a pontok sorsát, a szünet után tovább növelték a különbséget.

Fogarason sem lassított, második helyre lépett a Sepsi-SIC

Második félidei védekezésére alapozva aratott fölényes győzelmet a Sepsi-SIC a női kézilabda A osztályban. A háromszékiek Fogarason gyűjtötték be az újabb két pontot, és átmenetileg a B csoport második helyére kapaszkodtak.

Új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek

Húsz év után új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek. A tisztújító közgyűlésen a székelyudvarhelyi Pál Andrást választották meg, miután Benedek Árpád Csabának lejárt a mandátuma.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!