Az első percekben még egymás találatára válaszoltak az együttesek, ezután a VSK kihasználta, hogy a vendégeknél sok volt a technikai hiba, míg a kapuban Varó egymás után mutatta be védéseit, fokozatosan ellépett az eredményjelzőn, a 10. percben már 8–4-re vezetett.
A vendégek tíz percig nem találták az utat a hálóba, ez pedig az eredményen is meglátszott, a játékrész felénél már nyolc volt a házigazda fórja (13–5). A hét-nyolcgólos különbséget magabiztosan tartotta a VSK, majd a szünet előtt még kettőt rápakolt, 21–11-nél mentek pihenni. Az első játékrészben a hazaiaktól Putnoky nyolc, míg Katona hat gólt szerzett.
A második játékrész elején a Gorj megyeiek sokkal motiváltabban jöttek ki az öltözőből, a CSU rendre megkapta az utat az udvarhelyi hálóba, így hat percet követően időt is kért Sipos Lóránt, a VSK edzője (25–15). A rend szép lassan visszaállt a pályán, és habár Motoi, a vendégek kapusa több védést is bemutatott, a VSK növelte előnyét (43. perc, 29–17), egyben bebiztosította győzelmét is.
A meccsen Feliciano Couveirón kívül minden kézilabdázó pályára lépett a VSK-nál, a fiatalok értékes játékperceket gyűjtöttek tétmeccsen. A vége 41–24 lett, tizenhétgólos sima hazai siker, amivel átvette a vezetést az A csoportban a VSK Székelyudvarhely.
A következő fordulóban, a hónap végén a VSK a Temes megyei Nagyszentmiklósi Unirea vendége lesz.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!