A bajnoki címét története során először megvédő Szeged még soha nem jutott elődöntőbe a BL-ben. Annak érdekében, hogy ez a mostani szezonban végre sikerüljön, Juan Carlos Pastor vezetőedző szerint nagyon nagy előny lenne, ha hazai pályán minden csoportmeccsüket megnyernék, és idegenből is hoznának pontokat.
„Mi kerültünk az erősebb csoportba, ráadásul a címvédő Barcelonával otthon kezdünk. Egyelőre nem kell azon gondolkodnunk, hányadik helyen fejezzük be a csoportkört, mert meccsről meccsre készülünk. A legjobb teljesítményt a nyolcaddöntőben és a negyeddöntőben kell majd nyújtanunk” – nyilatkozta a spanyol mester.
A szegediek idén az állandóság mellett tették le a voksukat, ugyanis csak Szita Zoltán érkezett és csak a szlovén Nik Henigman távozott, ráadásul Pastor is szerződést hosszabbított. A 2019 nyarán igazolt horvát Luka Stepancic makacs Achilles-ín-sérülése miatt továbbra sem bevethető.
A csapat a Balatonfüredet, a Gyöngyöst, a szerb Crvena zvezdát és a román Nagybányát is legyőzte a felkészülés során, a németországi túrája viszont a repülőjárat törlése miatt elmaradt, ezért a TVB Stuttgart és a Bergischer HC együttesével nem tudott megmérkőzni.
A Veszprém eddig tízszer játszott elődöntőt a BL-ben, idén negyedik lett Kölnben. Csík Zoltán vezérigazgató kijelentette, a céljuk az új szezonban is a négyes döntőbe jutás, „ha pedig ez sikerül, akkor el kell érnünk egy olyan eredményt, ami már kijár nekünk”.
A Magyar Kupa-címvédő bakonyiaknál idén nyáron is viszonylag nagy volt a mozgás a játékoskeretben: érkezett Bjarki Már Elísson, Mikita Vajlupov, Dragan Pechmalbec és Jehia el-Dera, távozott viszont Lékai Máté, Jorge Maqueda és Dejan Manaszkov.
A csapat sikeres felkészülést zárt, hiszen a francia USDK Dunkerque, a lengyel Orlen Wisla Plock, a MOL Tatabánya, illetve a német Flensburg és a THW Kiel ellen is nyert, ráadásul a szlovák Tatran Presov legyőzésével bejutott a SEHA Liga négyes döntőjébe, ahol az északmacedón Eurofarm Peliszter és a horvát PPD Zagreb elleni sikerrel megvédte címét.
A bajnokságot a Szegedhez hasonlóan a Veszprém is két győzelemmel kezdte.
A veszprémiek BL-csoportjában szerepel a lengyel Orlen Wisla Plock, amelyet a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a spanyol Javier Sabaté irányít, keretében pedig ott van a veszprémi nevelésű Fazekas Gergő. Szintén a bakonyiakhoz került Máthé Dominik új csapata, a francia Paris Saint-Germain, és Leimeter Csaba együttese, a PPD Zagreb is. Fazekasnak és Máthénak sérülés miatt az idény első felét biztosan ki kell hagynia.
A Bukaresti Dinamo öt sima győzelemmel kezdte a román bajnokságot – valószínűleg idén sem lesz nehéz dolga behúzni az aranyérmet. A fovárosiak a német bajnok Magdeburgot fogadják, amely a Kiel ellen elveszítette a Német Szuperkupát, majd a Bundesliga első három fordulójában győztesen hagyta el a pályát.
A BL-mérkőzéseket minden esetben szerdán és csütörtökön játsszák. A csoportok első hat helyezettje jut tovább, az első és a második közvetlenül a negyeddöntőbe, a harmadik, negyedik, ötödik és hatodik pedig a rájátszás első fordulójába.
A négyes döntőt jövőre is a kölni Lanxess Arénában rendezik, június 17-18-án.
Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!