Hirdetés

Pontot szerzett a Hargita KK, súlyos vereséget szenvedett a Sepsi-SIC

Munteanu-Korodi Krisztina nyolc gólt szerzett
Fotó: László Ildikó

2024. október 12., 17:30

Mindkét székelyföldi együttes idegenben lépett pályára a női kézilabda A divízió negyedik játéknapján, szombaton: a Sepsi-SIC alulmaradt a veretlenek csatájában, a Hargita KK a hajrában szerzett pontot Fogarason.

2024. október 12., 17:30

Az A csoport két tökéletes együttese talákozott az olimpiai sportcsarnokban Ploiești-en, ahol a házigazda Județean Prahova a szünetig eldöntötte a pontok sorsát a Sepsi-SIC ellen, hiszen ekkor már tíz góllal vezetett. A háromszékiek nem találták ritmusukat a második játékrészben sem, a hazaiak pedig nagyon elhúztak az eredményjelzőn, végül 19 góllal nyertek.

A Székelyudvarhelyi Hargita KK és szombati házigazdája, a Fogarasi VSK egy-egy győzelmet szerzett eddig a bajnokságban, így mindkét félnek nagy szüksége volt a pontokra. A Mester Zsolt vezetőedző által irányított vendégek kiválóan kezdtek, folyamatosan elhúztak az eredményjelzőn, negyedóra után már hat góllal vezettek. Innen kezdett kapaszkodni a házigazda, és a szünetig kettőre csökkentette hátrányát.

Hirdetés

A nyílt csata a térfélcserét követően is folytatódott, a Hargita KK viszont nem tudta megőrizni előnyét, a fogarasi lányok hamar egyenlítettek. Innen felváltva vezettek a csapatok, aztán a hazaiak elléptek néggyel. Ez nem törte meg a vendégeket, akik az utolsó másodpercekben szerzett András Anett-góllal egyenlítettek, így egy ponttal gazdagodtak.

Hétközi forduló következik, a csoportban harmadik háromszékiek szerdán 15 órakor a CS Mioveni-t fogadják a Szabó Kati sportcsarnokban, az udvarhelyiek a hatodik helyről várják a folytatást, ugyancsak szerdán 17 órakor az éllovas Județean Prahovát a városi sportcsarnokban.

Női kézilbda A osztály, A csoport, 4. forduló
Județean Prahova–Sepsi-SIC 36–17 (19–9),
a háromszéki gólszerzők Gheroghe 5, Bita 4, Rău, Banu 2–2, Abaza, Solymosi, Márton, Damian 1–1.

Fogarasi VSK–Székelyudvarhelyi Hargita KK 34–34 (18–20),
az udvarhelyiek gólszerezői Munteanu-Korodi 8, Chiratcu 7, Miklós 5, András 4, Mester, Cramba 3–3, Német 2, Bálint A., Bálint N. 1–1

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Összeállt a mezőny, elkészült a Hargita megyei kézilabda-bajnokság menetrendje

Nyolc csapat vesz részt a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság 2026–2027-es idényében. Ezúttal nem rendeznek rájátszást, a klasszikus oda-visszavágós rendszerben kialakuló rangsor alapján hirdetnek végső győztest.

Az első félidő hajrájában meglépett, jól gazdálkodott az előnyével a VSK Székelyudvarhely

Újabb idegenbeli mérkőzésen szerezte meg a győzelmet a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapata, amely vasárnap délben hét góllal nyert a Fogarasi VSK ellen a férfi kézilabda A osztály B csoportjának 8. fordulójában.

Egy félidőn át tartotta a lépést a Hargita KK, simán nyert a Sepsi-SIC

Szombaton rendezték a női kézilabda A osztály 8. fordulójának mérkőzéseit. Mindkét székelyföldi együttes hazai pályán játszott.

A szünet után szétesett a Marosvásárhelyi VSK kézicsapata

Az első félidőben kifejezetten jól tartotta magát a Marosvásárhelyi VSK, a szünet után viszont szétesett a játéka, és végül nagy különbséggel maradt alul a SCM Râmnicu Vâlcea otthonában a női kézilabda Virágok Ligája 8. fordulójában.

Egy félidő alatt lerendezte a Polit a VSK Székelyudvarhely

A kezdeti hátrány után gyorsan átvette az irányítást, és 35–23-ra legyőzte a Jászvásári Polit a VSK Székelyudvarhely. A Hargita megyei férfi kézilabdacsapat ötödik bajnoki sikerével megerősítette második helyét az A osztály B csoportjában.

Eb-bronzérmes irányítóval erősített a Marosvásárhelyi VSK kézilabdacsapata

Nemzetközi rutinnal rendelkező játékossal bővült a Virágok Ligájában újonc Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapatának kerete, a klub bejelentette a horvát válogatottal Eb-bronzérmet nyert Valentina Blažević leigazolását.

Jót tett az edzőváltás, ezt a Marosvásárhelyi VSK bánta

A Marosvásárhelyi VSK kikapott a Brassói Coronától vasárnap délután, a női kézilabda Virágok Ligája 7. fordulójában. Kerekes Éváék már az első félidőben eldöntötték a pontok sorsát, a szünet után tovább növelték a különbséget.

Fogarason sem lassított, második helyre lépett a Sepsi-SIC

Második félidei védekezésére alapozva aratott fölényes győzelmet a Sepsi-SIC a női kézilabda A osztályban. A háromszékiek Fogarason gyűjtötték be az újabb két pontot, és átmenetileg a B csoport második helyére kapaszkodtak.

Új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek

Húsz év után új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek. A tisztújító közgyűlésen a székelyudvarhelyi Pál Andrást választották meg, miután Benedek Árpád Csabának lejárt a mandátuma.

Nyert, a tabella élére állt a VSK Székelyudvarhely kézicsapata

Nem okozott gondot a Segesvári CNE legyőzése a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapatának. Az A osztály 6. fordulójából előrehozott mérkőzésen idegenben tízzel nyertek, ezzel ideiglenesen vezeti csoportját.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!