A tornán a fináléig úgy jutott el a magyar válogatott, hogy minden egyes mérkőzését megnyerte. A hollandok egyetlen találkozón szenvedtek vereséget – igaz, hogy a középdöntőbeli, franciák elleni kisiklás nem osztott-szorzott, hiszen már tovább voltak jutva az elődöntőbe.
A vasárnapi fináléban a házigazdák történelmi lehetőség előtt álltak, ebben a korosztályban eddig az ezüstéremig jutottak, legutóbb 2013-ban. A Golovin Vlagyimir által irányított együttes telt ház előtt lépett pályára a győri Audi Arénában.
Az elejét megnyomták a csajok, jó védekezéssel, remek kapusteljesítménnyel megragadta a kezdeményezést, folyamatosan vezetett. Az ellenfél a 9. percben egyenlített, 4–4-nél.
A piros-fehér-zöldek parádésan folytatták, a védelem átlőhetetlen volt, Herczeg Lili egymás után hárította a ziccereket, gyorsan elhúzott újból a magyar csapat. A 20. percben 8–5, a 25-ben 11–6, míg az első félidő végén 14–7 állt az eredményjelzőn.
Igaz, hogy a második felvonás első hazai gólját csak az ötödik minutumban érkezett, a hollandok csak ötre faragták hátrányukat (15–10).
Időkérést követően gyorsan rendezte sorait a Golovin-gárda, pár könnyű találattal visszaállt a nagyobb különbség. A végjátékra már nem is maradt izgulnivaló: Magyarország nyerte a junior Eb-t.
A kisdöntőben Norvégia 29–26-ra legyőzte Oroszországot, így a skandinávoké lett a bronzérem. A román válogatott a helyosztókon az ötödik pozíciót csípte el, az utolsó meccsen 34–26-ra múlta felül a dánokat.
Kézilabda, női junior Európa-bajnokság, döntő:
Magyarország–Hollandia 27–20 (14–7)
A kontinensbajnok kerete
Kapusok: Herczeg Lili, Szabó Dóra. Jobbszélsők: Arany Rebeka, Bánfai Kíra, Jobbátlövő: Albek Anna. Irányítók: Pál Tamara, Tóth Nikolett, Kellermann Dóra. Beállók: Simon Armilla, Zsiborás Luca. Balátlövők: Kácsor Gréta, Vámos Petra, Szilovics Fanni, Kuczora Csenge. Balszélsők: Schatzl Natalie, Stranigg Zsófia.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!