Szombaton délután a Vidombáki Sporting otthonában lépett pályára a VSK Székelyudvarhely a férfi kézilabda A osztály D csoportjának nyolcadik fordulójában. A hazaiak az elején 4–1-re elhúztak.
A Sipos Lóránt által irányított együttes válaszképp előbb zsinórban ötször zörgette meg hálójukat, átvette a vezetést, aztán úgy lőtt hatot, hogy egyet sem kapott, így a 23. percben már 12–5-re vezettek.
Gyakorlatilag, ennyi volt a találkozó forgatókönyve, mert a szünetre a székelyföldi csapat összehozta a két számjegyű különbséget (8–18). A második félidőben csak növelte az előnyét, így könnyedén zsebelte be a pontokat.
Egy nappal korábban a csoport másik összecsapásán azon két klub csapott össze, amelyik szintén azért harcol, hogy a rájátszás felsőházába kerüljön: a Fogarasi VSK és a Segesvári VSK végül 28–28-as döntetlennel zárták a csatát.
Ennek, illetve a győzelmének köszönhetően a VSK Székelyudvarhely feljött a második helyre, nagyon fontos összecsapásuk következik, a fogarasiakat látják vendégül.
Férfi kézilabda A osztály, D csoport, 8. forduló:
Vidombáki Sporting–VSK Székelyudvarhely 23–37 (8–18).
A vendégek gólszerzői: Csibi Hunor 8, Jére Róbert 7, Katona Tamás 6, Fekete Róbert 4, Tófalvi Krisztián 3, Hadnagy Lóránt, Ferenczi Botond és Komporály Attila 2-2, Palatka Barna, László Zsolt és Mátyás Demeter 1-1.
A csoport élmezőnye: 1. Segesvári VSK 20 pont, 2. VSK Udvarhely 19 (282–210), 3. Fogarasi VSK 19 (275–236).
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!