A férfiaknál a Szeged, a nőknél pedig a legutóbb döntős Ferencváros, illetve a Debrecen is szabadkártyát kapott a kézilabda Bajnokok Ligája következő idényére, vagyis összesen öt magyar csapat szerepel majd a csoportkörben.
Az EHF tájékoztatása szerint a férfiaknál a bajnokként alanyi jogon résztvevő Telekom Veszprém mellett az OTP Bank-Pick Szeged is elindulhat, elutasították viszont a portugál Sporting CP, a román Bukaresti Dinamo, a svájci Kadetten Schaffhausen, valamint a svéd IFK Kristianstad kérelmét.
A nőknél a Győri Audi ETO KC mellett a Ferencváros indulása nem meglepő, a következő szezonban viszont már a DVSC Schaeffler is részt vehet, mivel a szövetség megerősítette a harmadik magyar csapat szabadkártyás kérelmét.
Itt a tavalyi két román színeket képviselő klub, a Bukaresti CSM és a Bukaresti Rapid is ott lesz a mezőnyben.
A csoportkör sorsolására június 27-én 12 órakor kerül sor, Bécsben, mindkét nem esetében két nyolccsapatos csoportot alakítanak majd ki. A női BL szeptember 9-én rajtol, a mérkőzéseket szombaton és vasárnap játsszák, a négyes döntőt június 1-2-án rendezik Budapesten.
A férfi BL-ben szeptember 13-án kezdődik az új idény, a meccseket szerdán és csütörtökön rendezik, a négyes döntőre pedig június 8-9-én kerül sor Kölnben.
A szabadkártyát nem kapott csapatok az Európa-ligában szerepelhetnek majd ősztől.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!