A vendégek keretéből ezúttal Görbicz Anita és Puhalák Szidónia hiányzott. A norvég Veronica Kristiansen és Silje Solberg vezérletével remekül kezdett a Győr, amely 9–4-re vezetett a 14. percben, amikor a Valcea először időt kért.
Solberg az első negyedórában 11 román lövésből hetet kivédett, erre alapozva csapata tovább növelte a különbséget.
A folytatásban is nőtt a magabiztosan, lendületesen kézilabdázó ETO előnye, így a szünetben már 19–12-re vezetett. Alig több mint két perccel a második félidő kezdete után Florentin Pera vezetőedző ismét időt kért, mert a meccs során először tízgólos hátrányba került a csapata, ám a kiválóan védekező és gyors ellenakciókat vezető Győr lendületét nem tudta megtörni.
Ebben az időszakban Fodor Csenge volt a győriek gólfelelőse, majd Danyi Gábor a teljes kezdőcsapatát lecserélte, hogy minden játékosa lehetőséghez jusson.
Bár ez néhány percre lefékezte az ETO-t, a magyar együttes a hajrában ismét növelte előnyét, és végül a vártnál is simábban, 17 találattal nyert.
A mezőny legeredményesebb játékosa Kristiansen volt kilenc góllal. Silje Solberg 48, a helyére beállt francia Amandine Leynaud 43 százalékos védési hatékonysággal zárt.
Az öt győzelemmel és három vereséggel álló Ferencváros jövő szombaton a dán Esbjerget fogadja, a hét sikerrel és két döntetlennel rendelkező Győr pedig jövő vasárnap az ugyancsak dán Odense vendége lesz a BL csoportkörében.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!