Támadásban és védekezésben is jól kezdtek a hazaiak, a labdaszerzéseket gyors ellenakciók végén rendre gólra váltották, így a 14. percben már 10-6-ra vezettek. Az előző két világbajnokságon második, majd negyedik helyezett spanyolok időt kértek, és a folytatásban nem hagyták leszakítani magukat.
A cserék hatására némileg veszített hatékonyságából a magyarok védekezése és támadójátéka is, de egy időkérés után rendezték soraikat, és bár háromszor is a kapufát találták el, a szünetben 16-13-ra vezettek.
Rosszul kezdte a második félidőt a házigazda, a sok hibát kihasználva a vendégek hat perc alatt egyenlítettek. Ezúttal nem volt szükség időkérésre, gyorsan kilábaltak a hullámvölgyből Vámosék, akik Janurik Kinga és Szemerey Zsófia védéseire alapozva egy 5-0-s sorozattal ismét elléptek ellenfelüktől.
Csakhamar megint megtört a magyarok lendülete, egy 5-1-es szériával visszazárkózott Spanyolország, amelynek az 56. percben újra sikerült egyenlítenie.
Már csak két perc volt hátra, amikor a vendégek először vezettek a meccsen, és újabb 6-1-es sorozatuk végén kétgólos győzelmet ünnepelhettek. A hazaiak az utolsó hat percben csupán egyszer találtak be.
A két győzelemmel és egy vereséggel álló magyarok szombaton 21 órától Santanderben ismét megmérkőznek a spanyolokkal.
A román együttes nagyon rosszul kezdte a Dánia elleni mérkőzést, az első percekben a világbajnoki bronzérmes skandinávok 5-0-ra vezettek. Ezután feljavult valamelyest ugyan a hazaiak játéka, de ez csak a felzárkózásra volt elég, a szünet előtt pedig az ellenfél hat góllal meglépett.
A folytatásban sem sikerült csökkenteni a különbséget a jóval esélyesebb riválisukkal szemben a házigazdáknak, akiknél a válogatotthoz ezen a meccsen visszatérő Cristina Neagut a dánok semlegesíteni tudták. A vendégek tíz találattal is vezettek, végül pedig nyolccal magabiztosan nyerték meg a találkozót.
A csoportban egyelőre a második helyen álló román válogatott szombaton idegenben játszik a dánokkal.
A csoportok első két helyezettje jut ki a novemberi északmacedón, montenegrói, szlovén közös rendezésű Európa-bajnokságra.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!