Hirdetés

Női kézilabda BL: parádés fordítással négyes döntőben a Ferencváros

Szöllősi Zácsik Szandra négy góllal járult hozzá a sikerhez
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A Ferencváros 33–26-ra győzött a francia Metz otthonában, így 59–58-as összesítéssel továbbjutott a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből, és története során első alkalommal szerepelhet a budapesti négyes döntőben, ahová a Győri ETO is bejutott.

MTI
2023. május 07., 18:26

A párharc első mérkőzésén, múlt szombaton 32–26-ra győztek a franciák Érden, így hazai pályán főesélyesnek számítottak a továbbjutásra.

Hirdetés

A vasárnap délutáni visszavágón összeszedett játékkal, kevés hibával kezdett az egyik legjobbját, a lesérült Kovacsics Anikót nélkülöző magyar csapat, de 9–7-es vezetése után sorozatban négy gólt kapott. Elek Gábor vezetőedző időkérése után ismét megfelelően összpontosítottak az FTC játékosai, védekezésben és támadásban is voltak jó megoldásaik. Mindezek ellenére a franciák magabiztosan őrizték az első meccsen megszerzett hatgólos előnyüket, hiszen a szünetben döntetlen volt az állás.

A második félidőt még jobban kezdte a Ferencváros, mint az elsőt, kiváló védekezésére alapozva a 42. percben már 25–20-as előnyben volt, majd a meccs háromnegyedénél ledolgozta az Érden összeszedett hátrányát. A Metz legutóbb 2021 novemberében veszített tétmérkőzést hazai pályán. Az már az ötvenedik perc környékén biztossá vált, hogy ez a sorozat most megszakad, és amikor a vendégek 31–23-ra vezettek, az előző idényben BL-bronzérmes franciák továbbjutása is veszélybe került.

Négy perccel a vége előtt is nyolc találat volt a különbség, majd ebben a rendkívül kiélezett helyzetben Andrea Lekic két hibát is elkövetett. Az utolsó 55 másodpercet emberhátrányban töltötte az FTC, amely újabb gólt már nem szerzett, de nem is kapott, így fennállása során hatodszor jutott a legjobb négy közé a legrangosabb európai kupasorozatban.

A négyes döntőre – ahová a Győri Audi ETO KC kettős győzelemmel jutott – június 3-4-én kerül sor a budapesti MVM Dome-ban. Az elődöntő sorsolását kedden 17.45-től rendezik.

Elek Gábor az idény végén távozik az FTC éléről

„Nagyon nehéz erre a mérkőzésre szavakat találnom. Hatgólos otthoni vereség után erről álmodni, reménykedni sem mertem. Az egyik legkiegyensúlyozottabban teljesítő csapat otthonában sikerült ezt végrehajtani. Az elmúlt években nem volt hasonlóban részünk. Igazából a szerencsével sem álltunk hadilábon, az a mennyiségű szerencsétlenség, ami ebben az évben ért minket, most ebből visszakaptuk egy jó részt. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, hihetetlennek tűnik ez az egész, egy nagyon-nagyon régi álmunk teljesült ezzel” – mondta a találkozó végén Elek Gábor, aki az idény végén 15 év után távozik az együttestől.

A zöld-fehér klub vasárnap, a négyes döntőbe jutás kiharcolása után a honlapján számolt be arról, hogy Kubatov Gáborral, az FTC elnökével folytatott személyes beszélgetést követően a tréner közös megegyezéssel válik meg az együttestől.

A 2008-ban kinevezett és 2017-ben Albert Flórián-életműdíjjal kitüntetett Elek Gábor irányításával az FTC a Magyar Kupát háromszor, a bajnokságot és a KEK-et két-két alkalommal nyerte meg.

Női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntő, visszavágó:

Metz HB–FTC-Rail Cargo Hungaria 26–33 (17–17)

Továbbjutott: a Ferencváros, 59–58-as összesítéssel

Bukaresti CSM–Team Esbjerg 31–33 (18–16)
Továbbjutott: az Esbjerg 65–59-es összesítéssel

Győri Audi ETO KC–Odense HB 37–28 (21–14)
Továbbjutott: a Győr, kettős győzelemmel, 66–55-ös összesítéssel

Vipers Kristiansand–Bukaresti Rapid 40–31 (18–18)
Továbbjutott: a Vipers, kettős győzelemmel, 71–56-os összesítéssel
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Egy vérből valók vagyunk: Diószegi László frappáns üzenete a fanyalgóknak a gól nélküli döntetlen után (videóval)

Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.

Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

`
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Először hódította el a kontinensbajnoki címet a magyar férfi U20-as kéziválogatott

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34–32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.

Bérletértékesítés a VSK Székelyudvarhelynél, kézilabda- és futsalmeccsekre válthatunk belépőket

Megkezdte a 2026–2027-es idényre szóló bérletek értékesítését a VSK Székelyudvarhely. Az előző szezonhoz hasonlóan idén is a kézilabda-, a futsal- és a támogatói bérletek közül választhatnak a szurkolók, az árak pedig nem változtak.

Ingyen közvetítik a kézilabda-válogatott találkozóit a tévétársaságok

Hatályba lépett az a jogszabály, amely biztosítja, hogy a román kézilabda-válogatott mérkőzéseit ingyenesen közvetítsék a televíziók. Az erről szóló törvényt Nicușor Dan államfő írta alá, miután azt korábban a parlament is elfogadta.

A szurkolók javára döntöttek: közvetítik a tévében a román kéziválogatottak meccseit

Nagy hírt kaptak a hazai kézilabdaszeretők, a román női és férfi válogatottak mérkőzéseit az Európa- és világbajnokságokon nemcsak online fizetős platformon, hanem a televízióban is közvetíteni fogják.

Nem kapott szabadkártyát, biztosan lemarad a vb-ről a magyar férfi kéziválogatott

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség bejelentette, hogy Szaúd-Arábia és Törökország kap szabadkártyát a 2027-es férfi világbajnokságra, ezzel eldőlt, hogy a magyar válogatott biztosan lemarad a tornáról.

Bukarestben összejöhet a román–magyar kézipárharc még az Eb előtt

A román főváros ad otthont a női kézilabda EHF Euro Cup négyes döntőjének. Az Európai Kézilabda-szövetség Bukarestnek ítélte oda a szervezést, a tornát szeptember 26–27-én rendezik.

Masters Handball World Cup: csíki bronzérem Horvátországban

Bronzérmet szerzett az NKSZ Csíkszereda 50-es korosztályú női csapata a horvátországi Masters Handball World Cupon, míg a 30-as együttes a hatodik helyen zárt. A nemzetközi kézilabdatornának Omiš és Makarska adott otthont.

A női kézilabda Eb előtt még lehet egy román–magyar meccs Bukarestben

Több résztvevő ország nem vállalta a torna házigazda szerepkörét, így Románia jó eséllyel megrendezheti a 2026-os EHF Euro Cup Final Four-t. A négyes döntőben Románia, Magyarország, Dánia és Norvégia szerepel.

Szabadkártyával a vébére?

Bár a magyar férfi kézilabda-válogatott elbukta a 2027-es világbajnokság selejtezőjét Szerbia ellen, még mindig maradt némi esély arra, hogy ott legyen a tornán.

A magyar válogatott lemaradt a világbajnokságról

A magyar férfi kézilabda-válogatott nem jutott ki a januári olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, mivel a csütörtöki 31–29-es vereség után vasárnap Veszprémben csak 31–30-ra győzte le Szerbiát a selejtező visszavágóján.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!