A keddi budapesti sorsoláson elhangzott, hogy az MVM Dome sorra kerülő torna kezdési időpontjait az európai szövetség csak később hozza nyilvánosságra.
A Győr és az Esbjerg eddig csupán kétszer találkozott egymással: 2017-ben hazai pályán és Dániában is az ETO győzött a BL-ben.
Az ETO 14. alkalommal jutott a legjobb négy közé a BL-ben, 2007 óta ez csak egyszer, 2015-ben nem sikerült neki. A fináléba nyolcszor került be, amit ötször nyert meg, tavaly bronzérmes lett.
A győriek idén csoportgyőztesként jutottak tovább, majd a negyeddöntőben 56-44-es összesítéssel búcsúztatták a francia Brest Bretagne együttesét. Az Esbjergnek ez lesz az első szereplése a BL legjobb négy csapata között. A csoportkörből ugyancsak az első helyen lépett tovább, a negyeddöntőben pedig 53-52-es összesítéssel búcsúztatta a Bukaresti CSM-t.
A négyes döntő (MVM Dome) programja:
június 4., szombat:
elődöntők:
Győri Audi ETO KC-Team Esbjerg (dán)
Metz HB (francia)-Vipers Kristiansand (norvég)
június 5., vasárnap:
a 3. helyért
döntő
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!