Kizárólag a csapatok, a mérkőzés szervezői, a szövetség képviselői és az újságírók mehetnek be a találkozókra.
A nőknél június 5–7. között rendezik a Román Kupa elhalasztott két negyeddöntőjét, az elődöntőket és a döntőt. Majd sűrű program következik, két nap alatt rendezik a 20. és 21. fordulót (június 11. és 12.), majd június 15–21. között a 23., illetve a 26. játéknap mérkőzései szerepelnek a programban. Június 24–26. között pedig tornaként rendezik meg a 22., a 24. és a 25. fordulót.
A férfiaknál halasztott mérkőzésekkel folytatódnak a küzdelmek, a hátra maradt három fordulót pedig június 9–11. között tornaként rendezik meg. Nem lesz play-off és play-out sem. A Román Kupa négyes döntőjét június 24–25. között rendezik.
A másodosztályban, ahol a Székelyudvarhelyi Szejke SK is érdekelt,
öt fordulóval a vége előtt lezárták az alapszakaszt, a csoportok első két helyezettjei bejutottak az elődöntőtornákra, ezt június 12–14. között rendezik, a döntő tornát pedig június 19–21. között, míg az osztályozós tornát június 27–29. között rendeznék.
Az utánpótlás-bajnokságokban rögtön a döntő tornák következnek, a reménységeknek nevezett alsó ágon nem lesz több mérkőzés.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!