A magyar klub honlapjának szerdai beszámolója szerint a 2019-ben igazolt játékos – a decemberben bejelentett szerződéshosszabbítása ellenére – a szezon végén jelezte, nem szeretné megkezdeni a következő idényt veszprémi színekben. A klubvezetés hosszas tárgyalások után úgy döntött, elengedi Cuparát a Bukaresti Dinamóhoz, amely kivásárolja őt a szerződéséből.
A szerb kézilabdázó 174 mérkőzésen lépett pályára a Veszprém együttesében, és remek védései mellett húsz gólt is szerzett.
Egyszeres bajnokként, háromszoros Magyar Kupa-győztesként, háromszoros SEHA Liga-győztesként távozik.
Korábban a Crvena zvezda, a spanyol Ademar León és a lengyel Kielce kapuját védte. Január közepén került nyilvánosságra, hogy 2024 nyarától a Rosta Miklóst is foglalkoztató Dinamo játékosa lesz, de a kivásárlással egy évvel hamarabb megtörtént a klubváltás.
A Telekom Veszprém szerda délután bejelentette, hogy egy évre szóló szerződést kötött a 27 éves spanyol Ignacio Biosca Garcíával, aki a lengyel Orlen Wisla Plocktól érkezett. Korábban a svájci Kadetten Schaffhausen, az Ademar León és a Barcelona játékosa volt. Lengyelországi szerződése lejárt, vagyis a bakonyiak ingyen szerezték meg a másik spanyol kapusuk, Rodrigo Corrales mellé.
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!