A legjobb nyolc közé százszázalékos teljesítménnyel érkezett dánok a várakozásoknak megfelelően remekül kezdtek (6–3), ám a folytatásban meglepő hibákat követtek el, ami eddig nem volt jellemző rájuk. Egyszer még el tudtak lépni három találattal (11–8), de a nyitott védekezést alkalmazó brazilok tartották a lépést velük, sőt Adriana Cardoso vezérletével egyenlítettek.
A meccs kétharmadánál ismét három gól volt az európai együttes előnye, és mivel egyre jobban védekezett, tovább növelte a különbséget. A brazilok kulcsemberei fáradni látszottak, egyre többet hibáztak, így végül 30–25-re kikaptak.
A dánok kilencedik alkalommal jutottak világbajnokságon a legjobb négy közé, következő ellenfelük az olimpiai címvédő Franciaország vagy Svédország lesz pénteken.
A második negyeddöntőben az előző vb-n ezüstérmes spanyoloknak már az ötödik percben időt kellett kérniük, mert három gólt kaptak, de egyet sem lőttek. A nyolcadik percben találtak be először, és csak a cserék után, a meccs második negyedében 3–7-es állásnál kezdték meg a felzárkózást. Akkor viszont lendületbe kerültek az immár agresszív, nyitott védekezés alkalmazó spanyolok, és 7–1-es sorozatuk végén két góllal már ők vezettek. Ezt csakhamar megduplázták és a szünetben 14–10 volt az állás a javukra.
A második félidő elején a németek létszámfölényes támadójátékra és öt-egyes védekezésre álltak át, ennek köszönhetően egy 4–1-es sorozattal felzárkóztak, ám a meccs négy spanyol találattal, illetve a 42 éves Silvia Navarro kapus két büntető-védésével folytatódott (23–17). A következő három gól a németeké volt, közelebb azonban nem tudtak kerülni a szigorúan védekező házigazdákhoz.
A spanyolok továbbra is százszázalékos mérleggel büszkélkedhetnek, és negyedszer jutottak vb-elődöntőbe, ahol ellenfelük az Orosz csapat vagy az Európa-bajnok Norvégia lesz pénteken.
Szerdán játsszák: 18.30-tól Orosz csapat–Norvégia, 21.30-tól Franciaország–Svédország.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!