Az első elődöntőben a horvátok a nyolcadik percben még 3–2-re vezettek a franciák ellen, ezt követően azonban húsz perc alatt csak egyszer találtak be. Hibáikat rendre gyors gólokkal büntették a franciák, akik egy 11–1-es sorozattal idejekorán eldöntötték a találkozót, hiszen a szünetben már tíz góllal vezettek.
A második félidőben sem változott a játék képe, a francia együttes magabiztosan őrizte a tetemes különbséget, és a vártnál is simábban győzött.
A horvátok már a négy közé kerüléssel is történetük legjobb eredményét érték el.
A második elődöntőben a házigazda dánok ráijesztettek a norvégokra, az első félidőben gólerős játékuknak és magabiztos védekezésüknek köszönhetően néggyel is vezettek, előnyükből pedig hármat megtartottak a szünetig. Ami végül jól jött a sportágat hosszú évekig uraló norvégoknak, rendezték a soraikat, és Nora Mörk vezérletével gyorsan ledolgozták a hátrányukat.
Habár a dánok próbáltak újítani, és a játékrész közepén még vezettek egy góllal, a hajrára felpörgő norvégokkal nem tudták tartani a lépést, akik végül magabiztosan, három góllal nyerték a találkozót.
Norvégia 12. Európa-bajnoki fináléjára készül, az eddigiekből hetet aranyra váltott. A két évvel ezelőtt hazai pályán első helyet szerzett franciáknak a vasárnapi lesz a második döntője.
Az olimpiai címvédő orosz válogatott 33–27-re legyőzte a világbajnok Hollandia csapatát az Eb pénteki helyosztóján, így ötödik lett a dániai tornán. Remekül kezdtek az oroszok, 8–3-ra elhúztak, és a 12 perc alatt kialakított előnyüket megőrizték a szünetig. A hollandok a második félidőben sem tudtak négy gólnál közelebb kerülni ellenfelükhöz, amely végig vezetve, a vártnál is magabiztosabban győzött.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!