Hirdetés

Megizzadtak az egygólos győzelemért a magyarok

Pedro Rodríguez volt a magyarok legeredményesebb játékosa
Fotó: Facebook/Magyar kézilabda-válogatott

MTI
2022. április 13., 22:16

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–32-re nyert Izrael vendégeként a januári világbajnokság selejtezőjének első, szerdai mérkőzésén Tel-Avivban.

MTI
2022. április 13., 22:16

A magyar csapatból Bánhidi Bence, Lékai Máté és Máthé Dominik hiányzott sérülés miatt.

A találkozó kezdeti szakaszában a hazaiak könnyen jutottak háromgólos előnyhöz, a vendégek Ancsin Gábor betörésével kezdték meg a gólgyártást és a felzárkózást. Kiegyenlített küzdelemben a magyarok a 8. percben érték utol ellenfelüket, majd a 10. percben a mérkőzés során először megszerezték a vezetést.

Hirdetés

Azt azonban nem tudták megtartani, mert a védekezésük nem állt össze, kevés volt az ütközés és a lábmunka is.

Ezt kihasználva ismét a házigazdák kezdeményezhettek, visszavették a vezetést, a vendégek azonban szorosan a nyomukban voltak.

A szünet után fordulatos szakaszok jöttek, a magyarok 2–0-s etapját 0–4-es, majd 6–1-es követte. A vendégcsapatnak sikerült rendeznie a védekezését, és az egyre többet hibázó, picit elfáradó hazaiakkal szemben előnyre tett szert elsősorban Hanusz Egon és Pedro Rodríguez átlag feletti teljesítményére alapozva. A hajrához érve háromgólos előnyben voltak a magyarok, de izraeli időkérés után felzárkóztak a hazaiak.

Győri Mátyás kihagyott büntetőjét követően pedig az egyenlítésért támadhattak fél perccel a vége előtt, de nem tudtak élni a lehetőséggel.

A magyar csapatban Pedro Rodríguez hét, Hanusz hat góllal zárt, mindketten egy-egy lövést rontottak el. A találkozó legeredményesebb játékosaként az izraelieknél Adir Cohen kilenc találatig jutott. A két csapat hatodik egymás elleni mérkőzésén a magyarok ötödször győztek, egy vereség mellett.

A jövő évi lesz a 28. férfi világbajnokság, a magyarok eddig 21 alkalommal vettek részt a tornán, legjobb eredményük az 1986-os ezüstérem, a legrosszabb az 1995-ös 17. helyezés. Legutóbb, tavaly januárban ötödikek lettek.

A következő világbajnokság mezőnyének már tagja a címvédő Dánia, a rendező Svédország és Lengyelország, továbbá Franciaország, Norvégia, Spanyolország, Bahrein, Irán, Katar, Szaúd-Arábia, a Koreai Köztársaság, Argentína, Brazília, Chile, Uruguay és Belgium válogatottja.

A visszavágót szombaton 18.30-tól rendezik Tatabányán, a párharc győztese kijut a január 12–29. között sorra kerülő svéd, lengyel közös rendezésű vb-re.

Kézilabda-világbajnokság, selejtező, első mérkőzés:
Izrael–Magyarország 32–33 (18–17)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Kerekes Éva is a névsorban, ott lehet a román kéziválogattal az Európa-bajnokságon

A román női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Ovidiu Mihăilă kihirdette bő keretét a decemberi Európa-bajnokságra. A névsorban ismét helyet kapott a zetelaki származású Kerekes Éva, a Brassói Corona játékosa.

Kinevezték az edzőpárost a román férfi kézilabda-válogatott élére

A Román Kézilabda-szövetség új szakmai stábot nevezett ki a férfi válogatott élére. A nemzeti együttes az elmúlt hét hónapban nem játszott mérkőzést, a jövő évi világbajnokság selejtezőjének első körében pedig Törökországgal szemben kiesett.

Kerekes Éva két góllal járult hozzá a román kéziválogatott győzelméhez

A román női kézilabda-válogatott 34–32-re nyert Horvátország vendégeként a két csapat pénteki felkészülési mérkőzésén. A székelyudvarhelyi születésű, a Brassói Coronát erősítő Kerekes Éva két gólt szerzett.

Kerekes Éva ismét bekerült a román női kéziválogatott keretébe

A zetelaki születésű szélső, Kerekes Éva újra behívót kapott a decemberi Európa-bajnokságra hangoló román női kézilabda-válogatottba, amely októberben két felkészülési mérkőzést játszik Horvátország ellen.

Egyetlen lépésre a csoportkörtől a Brassói Corona kézicsapata

A visszavágón kikapott, de továbbjutott a női kézilabda EHF Európa-liga harmadik selejtezőkörébe a Brassói Corona. A Bent Dahl által felkészített együttes a szerb bajnok Crvena zvezda ellen harcolta ki a folytatást.

A magyar csapatok nyerték a románok elleni BL-csatákat

A Ferencváros és a Győri Audi ETO KC is legyőzte román ellenfelét a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. Az FTC a Bukaresti CSM, a Győr pedig a Besztercei Gloria ellen nyert, így mindkét magyar csapat hibátlan.

Visszavágott a Barcelonának, másodszor nyerte meg a klubvilágbajnokságot a Veszprém

A Veszprém 42–33-ra legyőzte a címvédőként érkezett Barcelonát az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokság csütörtök esti döntőjében.

A dánok legyőzték a norvégokat a női kézilabda Eurokupa döntőjében

A végig összeszedettebben kézilabdázó Dánia 34–30-ra legyőzte Norvégiát a női kézilabda Eurokupa bukaresti négyes döntőjének fináléjában.

Kerekes Éva betalált, legyőzte Románia a magyar válogatottat a bronzmérkőzésen

Hét év után győzte le ismét Magyarországot a romániai női kézilabda-válogatott, amely 33–30-as sikerrel szerezte meg a bronzérmet a bukaresti Eurokupa négyes döntőjében. A győzelemből Kerekes Éva is góllal vette ki a részét.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!