Az európai szövetség nyilvánosságra hozta annak a tíz párosnak a nevét, amely a mérkőzéseket vezeti majd december 3. és 20. között Trondheimben, Frederikshavnban és Herningben.
A bírók Ausztriából, Bosznia-Hercegovinából, Dániából, Franciaországból, Görögországból, Montenegróból, Portugáliából, Romániából, Oroszországból és Szerbiából érkeznek.
Romániából Cristina Năstase és Simona Raluca Stancu került fel a listára, magyar duó nem lesz a mezőnyben.
A magyar válogatott a C csoportban szerepel majd a világbajnok Hollandia, valamint Szerbia és Horvátország társaságában. Romániát a D csoportba sorolták Norvégia, Németország és Lengyelország mellé. A csoportokból az első három-három helyezett jut a középdöntőbe.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!