Hullámzó játékot hozott az első félidő, mert mindkét csapatnak voltak remek időszakai, de egyik sem tudta állandósítani jó teljesítményét. Előbb a horvátok, majd a dánok vezettek hárommal, ezt követően a horvát együttes egy négyes gólsorozattal ismét előnybe került.
A hajrában újfent a házigazdák álltak jobban, a szünetben pedig döntetlen volt az állás.
A torna legjobb kapusának választott Sandra Toftot le kellett cserélniük a dánoknak, mert 19-ből csupán három lövést védett ki. A helyére beállt Rebecca Reinhardt jól teljesített, ám ő sem tudta megakadályozni a vereséget.
A 41. percben még 18–18 volt az eredmény, ezt követően azonban a dánok 17 percig nem tudtak betalálni. Ellenfelük ebben az időszakban hét gólt lőtt, ezzel eldöntötte a bronzmeccset.
A horvátok, akik a legutóbbi két Európa-bajnokságon egyetlen mérkőzést sem nyertek, és már a négy közé kerüléssel is történetük legjobb eredményét érték el, ezúttal hat győzelemmel (többek között a magyar és a román válogatottat is legyőzték) és két vereséggel zártak.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!