Gyakorlatilag tökéletesen kezdtek a magyarok a hatszoros győztes franciák ellen, Mahéék nem tudtak mit kezdeni a magyar védelemmel, a 7. percben már 4–1-re vezettek Lékaiék. A folytatásban sem lehetett ráismerni a franciákra, támadásban értelmezhetetlen hibákat vétettek, a 11. percben hattal mentek a magyarok (1–7), akik átlövésből és a beállósok megjátszásával is eredményesek voltak.
A közel hétperces francia gólcsendet a csapatkapitány, Guigou törte meg, rögtön két gólt szerzett.
A játékrész közepén támadásban megtorpant a magyar csapat, hol a kapusba, hol mellé dobták a labdát, Gerard is elkapta a fonalat a kapuban, 3–9-ről a 20. percben feljöttek 6–9-re a franciák. A magyar támadásokba továbbra is több hiba is becsúszott, Remili egyenlíthetett volna, ám ez nem jött össze,
és Lékai utolsó másodpercekben szerzett bombájával a szünetben kettővel vezettek a magyarok (12–14).
A franciák játékán már nem érződött a kezdeti tétlenség, így minden jel arra mutatott, hogy pokoli folytatás vár a fiúkra. Ez pedig be is bizonyosodott a pályán, potyogtak a találatok és a kétgólos magyar fór a 40. percre elfogyott, a franciák fordítottak (20–19), érkezett is az időkérés Gulyás Istvánéktól.
A franciák kettőre növelték előnyüket, de a magyar csapat nem roppant meg a nyomástól, és Sipos góljával a 46. percben egalizált (22–22). A sokat cserélő franciáktól a vezetést nem lehetett visszavenni, rendre megtalálták a lyukakat a magyar falon, az 53. percben először vezettek hárommal, amire rögtön Bodó válaszolt (28–26). A különbség a hajrára is megmaradt, az utolsó három perc 30–27-es francia vezetésnél kezdődött.
És jött a magyar feltámadás, Bóka, Máthé és Bánhidi góljait követően 17 másodperccel a vége előtt 30–30-at mutatott az eredményjelző.
Francia időkérés következett, ám csak időntúli szabaddobásig jutottak, amit Mikler védett. 30–30, jöhetett a hosszabbítás!
A ráadás első öt percében a magyarok szerezték meg a vezetést, ám a franciák (egy hétméterest fölé dobtak) kihasználták a hibákat és fordítottak (32–31).
A térfélcserét követően elég volt egy magyar labdavesztés, hogy kettővel ellépjenek a franciák, majd Abalo eldöntötte a meccset, 35–32-re nyertek.
A franciákra Svédország vár az elődöntőben, miután a negyeddöntőben a földbe döngölte Katart, 12 góllal győzött. A dánok meglepetésre csak büntetőkkel tudták legyőzni a továbbjutáshoz többször is másodpercekre levő Egyiptomot, míg a spanyolok jó első félidejüknek köszönhetően verték Norvégiát.
A magyar csapat minden idők harmadik legjobb vb-szereplését produkálva az ötödik helyen zárja a tornát. Ez a 27. férfi világbajnokság, és a 21., amelyen a magyarok is szerepelnek. Legjobb eredményük az 1986-os második és az 1997-es negyedik helyezés.
A magyarok a Zöld-foki Köztársaság, Uruguay és Németország legyőzésének köszönhetően a maximális négy pontot vitték magukkal a csoportkörből a középdöntőbe, ahol Brazília és Lengyelország ellen is nyertek, az Európa-bajnok Spanyolországtól viszont kikaptak.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!