A kemény német védekezés és a kihagyott helyzetek miatt több mint hat és fél percet kellett várni az első magyar gólra. Az előző mérkőzéshez képest ismét javult a védekezés, de az ellenfél több szerencsés gólt is szerzett.
A támadójáték továbbra is döcögött, ezért Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány cserékkel, valamint időkéréssel próbálkozott (6–3), és sikerrel járt, mert csapata három perc alatt fordított 8–7-re. Mint később kiderült, ez volt az egyetlen alkalom, amikor előnyben volt.
A rövid jó periódus után megint hullámvölgy következett támadásban, az első félidő utolsó tíz percében egyetlen magyar gól sem született. Németország ismét előnybe került, majd Bíró Blanka bravúros védéseinek köszönhetően egy ideig nem nőtt tovább a különbség, de a szünetben már 14–9 volt az állás.
Sok volt a labdaeladás, ebből pedig gyors ellenakciókat vezettek a németek. A középen tömörülő német védelem miatt az átlövések nem voltak hatékonyak, a beálló megjátszása nem működött, ugyanakkor a szélsőjátékot sem erőltette a magyar együttes. Klujber Katrin egy kisebb lábsérülés miatt a folytatásban már csak a büntetőlövésekre állt be.
A második felvonást lendületesebb támadásokkal és sorozatban három góllal nyitották a magyarok, majd néhány perccel később újabb hárommal folytatták, így 16–16-nál az ellenfél időt kért.
Ekkor már a szélsőket is foglalkoztatták a magyarok, ezért a német védelemnek nehezebb dolga volt. Többször volt döntetlen az állás, de az utolsó bő tíz percben újra tanácstalanság látszott a támadásokon, ezt kihasználva Németország ismét ellépett és izgalmas végjátékban megnyerte a meccset, így a maximális négy pontot viszi magával a középdöntőbe.
A magyarok 21 labdaeladással nehezítették meg saját dolgukat.
A magyar együttes legeredményesebb játékosa Lukács Viktória volt öt góllal, a meccs legjobbja pedig a kapus Bíró Blanka, aki 37 százalékos hatékonysággal védett.
A magyarok Szlovákiát csütörtökön 35–29-re, Csehországot szombaton 32–29-re győzték le, így az E csoport második helyén végeztek. A középdöntőben szerdán Dánia, pénteken Kongó, vasárnap pedig a Koreai Köztársaság lesz az ellenfelük, a negyeddöntőbe az első két helyezett kerül.
Dánia a maximális négy pontot viszi magával a középdöntő-csoportjába, mivel 35–23-ra legyőzte a Koreai Köztársaságot a csoportkör harmadik, utolsó fordulójában, hétfőn. A granollersi III. csoportba a koreaiak két ponttal, míg Kongó és Csehország pont nélkül jutott be.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!