Hirdetés

Hatalmas feltámadás a norvégoktól, nagyon elverték a franciákat

Fotó: Halmágyi Zsolt

MTI
2021. december 19., 20:22

Az Európa-bajnok Norvégia 29–22-re legyőzte az olimpiai címvédő Franciaországot a spanyolországi női kézilabda-világbajnokság vasárnapi döntőjében. A bronzérmet a dánok szerezték meg.

MTI
2021. december 19., 20:22

 

 

Mindkét csapat veretlenül, sőt a franciák százszázalékos mérleggel jutottak a fináléba, ahol a várakozásoknak megfelelően nagy tempóban és magas színvonalon kezdtek. Pontosabb lövéseinek és kevesebb technikai hibájának köszönhetően az olimpiai bajnok egy ötös gólsorozattal hét perc alatt 12–7-re elhúzott. A norvégok időkéréssel és kapuscserével próbálkoztak, majd az egy-egy rossz csere és több szabálytalanság miatt némileg kaotikussá vált a játék,

a kiállításokkal tarkított hajrában pedig hatról négy gólra csökkentették a hátrányukat.

Hirdetés

A második félidő elején két és fél perc alatt négyszer talált be az Európa-bajnok, ezzel egyenlített, majd Henny Reistad vezérletével a 36. percben a meccs során először a vezetést is átvette. Meglepően sokat hibáztak ekkor a franciák, ellenfelük viszont egyre jobban védekezett, ezért Olivier Krumbholz szövetségi kapitány két perc alatt kétszer is időt kért.

A győriek norvég kapusa, Silje Solberg remekelt a szünet után, erre alapozva csapata húsz perc alatt 14–4-es sorozatot produkált, amivel eldöntötte a finálét.

A hajrában kapusa lecserélésével létszámfölényes támadójátékkal próbálkozott Franciaország, de a különbséget nem tudta csökkenteni, és végül meglepően simán, 29–22-re kikapott.

A mezőny legeredményesebb játékosa Henny Reistad volt hét találattal, Nora Mörk öt góllal zárt. A mezőny legjobbja Silje Solberg volt, aki 24 francia lövésből 12-t kivédett.

A franciák a hatodik vb-döntőjükön negyedszer veszítettek, a norvégok a nyolcadik fináléjukon negyedszer nyertek.

Női kézilabda-világbajnokság, döntő: Norvégia-Franciaország 29–22 (12–16)

 


Dánia szerezte meg a bronzérmet, 35–28-ra legyőzte a házigazda Spanyolország válogatottját a vasárnap délutáni helyosztón Granollersben. A meccs első harmadában szoros volt az állás (10–10), mindkét csapat többször is vezetett, ezt követően az egyre hatékonyabban védekező és pontosabban támadó dánok 14–10-re elhúztak, a szünetben pedig három gól volt az előnyük. A második félidő három dán góllal indult, és ekkor is a támadójáték pontosságában volt a legnagyobb különbség a két csapat között. Az előző vb-n ezüstérmes spanyolok nyitott védekezéssel próbálkoztak, ám ellenfelük gyors akciókkal reagált erre. Tíz perccel a vége előtt már kilenc találat volt a dánok előnye, és végül 35–28-ra győztek. 

A skandinávok hatodik alkalommal nyertek világbajnoki érmet és harmadszor végeztek a harmadik helyen.

A 3. helyért: Dánia–Spanyolország 35–28 (16–13)

Az IHF elnöke szerint nem lesz létszámcsökkentés

Hasszan Musztafa, a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) elnöke leszögezte, a továbbiakban is 32 válogatott alkotja majd a női világbajnokság mezőnyét. A vasárnap véget ért 25. női világbajnokság az első, amit 32 csapattal rendeztek meg.

A mezőny felhígulását jól mutatta, hogy a csoportkörben, sőt még a középdöntőben is voltak negyvengólos, vagy annál is nagyobb különbséggel véget ért mérkőzések.

A spanyolországi torna záró sajtótájékoztatóján az IHF egyiptomi elnöke úgy fogalmazott, boldogsággal tölti el, hogy világszerte segíthetik és támogathatják a kézilabdacsalád tagjait, és a világ minden szegletében meghonosíthatják és népszerűsíthetik a sportágat. Példaként említette a brazil együttest, amelynek színvonala – megfogalmazása szerint – eleinte a nullával volt egyenértékű, de 2013-ban világbajnok lett, majd hozzátette, hogy az idei tornán Japán is nagyon jó teljesítményt nyújtott.

„Mindannyian nagyon kicsiben kezdjük, de most már tényleg kijelenthetjük, hogy a kézilabda világméretű, ezért döntöttünk úgy, hogy növeljük a csapatok számát, különösen Európán kívüli válogatottakkal” – nyilatkozta.

Az elnök leszögezte, a létszámbővítés nem jelenti azt, hogy lemondtak a szoros mérkőzésekről, hiszen ilyenek voltak az elődöntők és jó néhány középdöntő-meccs is. Musztafa megjegyezte, azon dolgoznak, hogy fejlesszék és népszerűsítsék a kézilabdát Európán kívül, de minden sportág számára probléma, hogy az eredmények nem javulnak egyik napról a másikra.

„Nagyon keményen kell dolgozni, hiszen az eredmények nem jönnek egy hónap, fél év, vagy egy év alatt.

Lehetőséget kell adnunk nekik, hogy erős csapatokkal játsszanak. Nem fogjuk csökkenteni a létszámot, folytatjuk 32 csapattal

– mondta az elnök.

Hozzátette, egyrészt már a bővítésről szóló döntés meghozatala előtt alaposan tanulmányozták a statisztikákat, másrészt mindenhol vannak tehetségek, Európában és azon kívül is, nekik pedig lehetőséget kell adni a világbajnokságon is. Musztafa végül megjegyezte, hogy a kis országok csapatainak első meccse a spanyolországi tornán nem olyan volt, mint az utolsó meccsük, vagyis egy-két héten belül is látható volt némi fejlődés.

„Nagyon fontos, hogy mindenhol legyen kézilabda, ne csak Európában. Ha csökkentenénk a létszámot, az azt jelentené, hogy az igazán erős csapatok csak Európából érkeznének. Ha megnézzük a legutóbbi férfi világbajnokságot, nagyon jó csapatok érkeztek Európán kívülről is. Régen ez csak egy álom volt számukra” – magyarázta.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Fegyveres rablás áldozata lett a magyar válogatott korábbi kapusa

Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.

Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

`
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Ez is érdekelheti

Kerekes Éva ismét bekerült a román női kéziválogatott keretébe

A zetelaki születésű szélső, Kerekes Éva újra behívót kapott a decemberi Európa-bajnokságra hangoló román női kézilabda-válogatottba, amely októberben két felkészülési mérkőzést játszik Horvátország ellen.

Egyetlen lépésre a csoportkörtől a Brassói Corona kézicsapata

A visszavágón kikapott, de továbbjutott a női kézilabda EHF Európa-liga harmadik selejtezőkörébe a Brassói Corona. A Bent Dahl által felkészített együttes a szerb bajnok Crvena zvezda ellen harcolta ki a folytatást.

A magyar csapatok nyerték a románok elleni BL-csatákat

A Ferencváros és a Győri Audi ETO KC is legyőzte román ellenfelét a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. Az FTC a Bukaresti CSM, a Győr pedig a Besztercei Gloria ellen nyert, így mindkét magyar csapat hibátlan.

Visszavágott a Barcelonának, másodszor nyerte meg a klubvilágbajnokságot a Veszprém

A Veszprém 42–33-ra legyőzte a címvédőként érkezett Barcelonát az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokság csütörtök esti döntőjében.

A dánok legyőzték a norvégokat a női kézilabda Eurokupa döntőjében

A végig összeszedettebben kézilabdázó Dánia 34–30-ra legyőzte Norvégiát a női kézilabda Eurokupa bukaresti négyes döntőjének fináléjában.

Kerekes Éva betalált, legyőzte Románia a magyar válogatottat a bronzmérkőzésen

Hét év után győzte le ismét Magyarországot a romániai női kézilabda-válogatott, amely 33–30-as sikerrel szerezte meg a bronzérmet a bukaresti Eurokupa négyes döntőjében. A győzelemből Kerekes Éva is góllal vette ki a részét.

Összejött a román–magyar meccs a női kézilabda Eurokupán

Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.

Hullámzó volt a magyar női kéziválogatott teljesítménye a norvégok ellen

A magyar női kézilabda-válogatott elengedte, majd többször közel volt az egyenlítéshez, végül négy góllal kikapott Norvégiától az Eurokupa bukaresti négyes döntőjének szombati elődöntőjében.

Kerekes Éva: elszántan, vakmerően és harciasan kézilabdázom az Eurokupán

Az évvégi Európa-bajnokság főpróbájának is tekinthető a női kézilabda Eurokupa hétvégi, bukaresti négyes döntője, amelynek kapcsán a román válogatott székelyföldi balszélsője, Kerekes Éva nyilatkozott.

Először hódította el a kontinensbajnoki címet a magyar férfi U20-as kéziválogatott

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34–32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!