A számukra tét nélküli mérkőzésen a románok Neagu, Buceschi és Ostase nélkül játszottak, ez pedig hamar meglátszott az eredményjelzőn, hiszen a hollandok nagyon elkapták a rajtot, Bogdan Burcea román szövetségi kapitány a hetedik percben már időt kellett kérjen, mivel akkor a világbajnok már 5–1-re vezetett.
Sikerült a holland lendületet megállítani, ám a román lányok játékát nem lehetett feljavítani. Habár a 13. percben 7–5-re feljött a román csapat, az emberelőnyös helyzeteket nem tudták kihasználni, a hollandok pedig félgőzzel visszaállították négygólos előnyüket, a szünetben 16–12-re vezettek.
A pihenő nem kedvezett a román lányoknak, akik továbbra is rengeteg technikai hibával játszottak, nem tudták felvenni a ritmust a sokkal aktívabb hollandokkal. A világbajnok hollandok a játékrész közepén elléptek hattal, innen pedig nem volt megállás. A hajrára nagyon kijött a különbség a két keret között, végül 11 góllal, 35–24-re nyert Hollandia.
A román válogatott számára ez volt az eddigi legrosszabb szereplés az Európa-bajnokságon, hat meccséből egyet nyert meg, ötöt pedig elveszített, összességében pedig a 12. helyen zárta az Eb-t.
Következik az olimpiai selejtező, amit márciusban Montenegróban rendeznek, a házigazdák mellett Norvégia és Kazahsztán lesz Neaguék ellenfele.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!