A megnyitón Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere úgy fogalmazott, ez a hét a sportág ünnepe a városban, majd kiemelte, augusztus 20-át, a magyar államalapítás évfordulóját minden esztendőben megünneplik az elszakított országrészekben is, ezért kiváló ötletnek bizonyult a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elképzelése, hogy idehívják a Kárpát-medence más régióinak magyar fiataljait, hogy együtt ünnepeljenek és együtt éljék meg a találkozás örömét.
„Ez a hét a kézilabda ünnepe, ahol jelen van a határon túli magyar kézilabdások sokasága. A mérkőzések nem csupán a csapatok erejének felméréséről, hanem a találkozásokról, az ismerkedésekről és a barátságokról is szólnak” – mondta a polgármester.
Az MKSZ, az Együtt növünk fel! Alapítvány és Székelyudvarhely város önkormányzatának szervezésében megvalósuló eseményre négy országból érkeztek ifjúsági korosztályú magyar csapatok.
A székelyföldiek mellett felvidéki, délvidéki, partiumi és magyarországi csapatok lépnek pályára: a fiúknál a Szejke SK Székelyudvarhely, a Tatabánya, az FKK Ada és az FTC Kézilabda Akadémia, a lányoknál a Hajdúnánás SK, az ISK Székelyudvarhely, a HC DAC Dunaszerdahely, a Partium, a Halász József NKK Ada és az FTC Kézilabda Akadémia alkotja a mezőnyt.
Gálfi Árpád emlékeztetett, hogy az udvarhelyi férfi felnőtt csapat négy év kihagyás után ismét feljutott a román élvonalba, és tagjai már nagyon várják a pénteki gálamérkőzést,
amelyen a 2004-ben Athénban és a 2012-ben Londonban egyformán olimpiai negyedik helyezett magyar válogatott klasszisaira épülő magyar All-Star csapat lesz az ellenfelük.
A városvezető rámutatott, hogy ezen a héten a sport mellett nagy hangsúlyt kap a szórakozás is, vagyis a zene kedvelői is találnak maguknak megfelelő programot, végül pedig eredményes és látványos mérkőzéseket, valamint életre szóló élményeket kívánt minden résztvevőnek.
Ballai Attila, az MKSZ stratégiai főtanácsadója úgy fogalmazott, hogy nagyon szép és emelkedett gondolat a „Haza, a magasban” eszméje, de ezt manapság le kell hozni a földre, ennek pedig a legjobb eszköze a sport. Példaként említette, hogy a Ferencváros női kézilabdacsapata úttörő jelleggel éppen húsz évvel ezelőtt döntött úgy, hogy Székelyudvarhelyen edzőtáborozik, és ez maradandó élményt jelentett minden résztvevőnek.
Hozzátette, a magyarországi akadémiák közül egyik sem országos, hanem nemzeti – ilyen az MKSZ akadémiai rendszere is –, ugyanis az országnak vannak határai, a nemzetnek azonban nincsenek, nem véletlenül Határok nélkül a neve és a szlogenje a kézilabda-fesztiválnak.
„Az erőnket összemérjük, és egyben összeadjuk. Ilyenkor pedig kiderül, hogy ez hatalmas nagy erő” – szögezte le.
Juhász István, az MKSZ sportszakmai igazgatója elmondta, ez a hét a sportról szól,
de a sport sokkal mélyebb tartalmai fognak megvalósulni, hiszen olyan kapcsolatrendszerek alakulnak ki, amelyek később tovább fognak bővülni.
Hozzáfűzte, 74 edző irányításával már több mint 1800 igazolt sportoló vesz részt a határon túli területeken a kézilabda akadémiai rendszerében.
A kézilabdameccseken kívül kulturális, zenei és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket Székelyudvarhelyen, az utánpótlástornán játszó játékosok pedig kirándulásokon és helytörténeti előadásokon vesznek részt, majd a fesztivál Székelyudvarhely városának Szent István-napi ünnepségével zárul.
A fiatalok mérkőzéseit, valamint a gálameccset is bárki megtekintheti élőben a YouTube-on.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!