Az első meccset pénteken 31–25-re nyerte meg hazai pályán az alapszakaszgyőztes Szeged, a párharc harmadik, utolsó mérkőzését pedig pénteken 21.30-tól rendezik ugyancsak Szegeden.
A hazaiaktól Omar Jahja, a vendégek keretéből Bogdan Radivojevic, Sebastian Frimmel és Luka Stepancic hiányzott. Az első meccsen a Veszprém csak egyszer vezetett (2–1), most viszont a hatodik percben már 5–2-es előnyben volt, ekkor Juan Carlos Pastor szegedi vezetőedző időt kért. Rendkívül elszántan játszottak, és eleinte hatékonyabban védekeztek a Magyar Kupa-győztes bakonyiak, ellenfelük azonban előbb szívósan tapadt rájuk, majd háromgólos hátrányból is vissza tudott kapaszkodni. A 28. percben egyenlített a Szeged, a szünetben pedig 18–17-re vezetett a hazai csapat.
A második félidő elején is rendre előrébb járt egy-két góllal a Veszprém. Továbbra is nagyon kicsi volt a különbség a csapatok között, de néhány kulcsfontosságú pillanatban a házigazdák pontosabban támadtak és jobban védekeztek, majd a meccs kétharmadánál első alkalommal vezettek négy találattal. Vladimir Cupara a bravúros védések mellett egy góllal is segítette csapatát, és amikor csapata a 46. percben már 26–20-as előnyben volt, eldőlt a mérkőzés.
A hazaiak a hátralévő időben is bizonyították, hogy a pénteki vesztes meccs után nagyon összekapták magukat, hiszen a hajrában is rendkívül összeszedetten, fegyelmezetten, ugyanakkor lelkesen játszottak, és végig vezetve, a különbséget tovább növelve győzték le legnagyobb hazai riválisukat.
Bjarki Már Elísson kilenc, a magyar válogatott Ilic Zoran hét, Dragan Pechmalbec hat góllal, Vladimir Cupara kilenc védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Alexander Blonz hatszor, Bodó Richárd, Rosta Miklós és Borut Mackovsek négy-négy alkalommal talált be, Mikler Roland hét lövést védett.
A két csapat 190. egymás elleni mérkőzésén 54 szegedi siker és hét döntetlen mellett ez volt a 129. veszprémi győzelem.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!