A Nemzeti Sport beszámolója szerint a magyarok koronavírus-járvány által sújtott csoportellenfelénél újabb két pozitív esetet találtak a Magyarország elleni mérkőzés után, ezzel kilenc bevethető játékosa maradt Egyiptomban, márpedig a nemzetközi szövetség szabályzata szerint egy meccsre legalább tíz, negatív teszttel rendelkező kézilabdázót, köztük egy kapust kell tudni nevezni.
Az afrikai csapatnak megvan arra a lehetősége, hogy újabb játékosokat hívjon be a 35 fős bő keretből, de nekik először az indulás előtt kell negatív tesztet produkálniuk, majd a megérkezés után jön még a reptéren az antigén-gyorsteszt, aztán a szállodában a PCR-teszt.
A Zöld-foki-szigetek kézilabda szövetsége már az éjszaka folyamán jelezte, hogy nem állnak ki,
ugyanakkor a sportszerűség keretei között mindent megtesznek annak érdekében, hogy folytathassák a tornát.
Az IHF 10–0-s gólkülönbséggel fogja a németek javára jóváírni a találkozót és a két pontot. A németek közben már azt pedzegetik, hogy a kevés bevethető játékos miatt a Zöld-foki-szigetek biztos inkább rápihen a keddi, Uruguay elleni meccsre, ahol a két újonc egymás között dönthet a harmadik továbbjutó kilétéről.
A magyarok az első fordulóban, pénteken 34–27-re győztek a Zöld-foki szigetek ellen, ma este fél tízkor pedig Uruguay együttesével találkoznak.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!