A harmadik fordulóból elhalasztott spanyol–horvát mérkőzés új dátumát egyelőre nem jelölték ki, ám novemberben a horvátok 31–27-re győzték le a magyarokat, így utóbbiaknak – idegenben lőtt több góljuk miatt – jobb az egymás elleni mérlegük, ezzel biztosították az Eurokupa megnyerését.
Az előzetesen kihirdetett magyar keretből Ancsin Gábor és Hornyák Péter sérülés, Győri Mátyás pedig rosszullét miatt hiányzott, Székely Márton visszatért portugál klubjához, Bujdosó Bendegúzt pedig Kovacsics Péter váltotta a csapatban. A horvát válogatottra „rá sem lehetett ismerni”, mert a januári, egyiptomi világbajnokság, illetve a márciusi olimpiai selejtezőtorna után
szinte teljes generációváltáson esett át a kerete.
A meccs elején két góllal elléptek a magyarok, ezt követően viszont a horvátok összeszedettebben kézilabdáztak, így a 13. percben már ők vezettek kettővel. Az ellenfél tudatosan lassította a hazaiak játékát, egyre több volt a rossz lövés, illetve Ivan Pesic remekül védett, ráadásul Lékai Máté a 13. percben szájsérülés miatt kivált a magyar együttesből.
A házigazdák 12 perc alatt mindössze kétszer találtak be (5–8), és bár Gulyás István szövetségi kapitány időkérése után sikerült egyenlíteniük, a hajrában sem tudták felpörgetni a játékot, támadásban pontatlanok voltak, és az első félidőben mindössze kilenc gólt dobtak.
Bár Lékai az első felvonásban elveszítette egyik fogát, a szünet után ismét vállalta a játékot. Ennek ellenére a horvátok megint elléptek három találattal, de ezt követően már nem csak az egyenlítés, hanem a fordítás is összejött a magyaroknak, akik 4–3 után vezettek újra (18–17). A vendégek a kapusuk lecserélésével létszámfölényes támadójátékkal próbálkoztak, ám a hazaiak teljesítménye nagyot javult, a horvát születésű Topic Petar vezérletével, illetve remek védekezéssel 23–19-re elléptek. Az utolsó percben az ötgólos győzelemért támadhattak, de végül 26–22-re nyertek.
Magyar részről Máthé Dominik hat, Rodríguez Álvarez Pedro öt, horvát oldalon Ivan Cupic öt gólt szerzett. A kapusok közül Mikler Roland hét, Bősz Dániel egy védéssel járult hozzá a sikerhez, Ivan Pesic 11 lövést hárított.
A két csapat 35. egymás elleni mérkőzésén hat döntetlen és húsz horvát siker mellett a kilencedik magyar győzelem született, de több mint nyolc éve az első.
„Az ellenfél az első félidőben meg tudta valósítani a saját taktikáját, míg mi nem tudtunk dinamikusan játszani – értékelt Gulyás István, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – A második játékrészben, úgy vélem, hogy elfáradt a horvát csapat, mi pedig megérdemelten nyertünk.”
Az Eurokupában a jövő januári, magyar–szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság selejtezősorozatában nem szereplő csapatok, azaz a rendező országok válogatottjai, valamint a legutóbbi kontinensviadal két döntőse, Spanyolország és Horvátország vesznek részt.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!