Rendre parázs találkozókat játszik ezen két együttes – amióta Udvarhely a másodosztályban szerepel –, többször harcban voltak a csoportelsőségért vagy a továbbjutásért. Ezúttal is ez várható, ráadásul rajtuk kívül egy harmadik klub, a Fogarasi VSK is pályázik az első két hely valamelyikére (ami a rájátszás felsőházát jelenti).
Szombaton a Sipos Lóránt által felkészített székelyföldiek a segesváriaknál vendégszerepelnek. A tréner elmondta, komolyan készülnek a meccsre:
Az előző játéknapokon a fogarasiak vereséget szenvedtek a segesváriaktól, az udvarhelyiek pedig kikaptak Fogarason.
A Segesvár–Székelyudvarhely mérkőzést szombaton 18 órától rendezik a Radu Voina Sportcsarnokban, a tervek szerint a szakszövetség hivatalos oldalán, az frh.ro-n élőben lehet majd követhetni az eredmény alakulását.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!