Az MKSZ közleményben emlékeztetett rá, hogy a koronavírus megjelenése miatt, illetve a kórokozó terjedésének megakadályozása érdekében március 14-én valamennyi, az általa és a megyei kézilabda-szövetségek által kiírt bajnokság és kupasorozat mérkőzéseit felfüggesztette.
Mivel ezeket „sportszakmai indokok alapján” meghatározatlan ideig nem lehet folytatni, a szövetség vezetőtestülete úgy döntött, hogy
a sorozatokat – köztük az élvonalat, a másodosztályt, a Magyar Kupát és a Ligakupát is – befejezettnek nyilvánítja.
Az egyhangúlag meghozott döntés része, hogy a helyezéseket nem osztják ki és nem lesznek kiesők, illetve feljutók. A nemzetközi kupákban azok a csapatok indulhatnak, amelyek a 2018/19-es idény alapján arra jogosultak voltak.
Kirsner Erika, az MKSZ elnökségi tagja az M4 Sportnak úgy nyilatkozott, jobb döntést nem lehetett hozni, hiszen a jelenlegi szituációnak mindenki az áldozata, és aki reálisan látta a helyzetet, az már fel volt erre készülve.
– szögezte le a Váci NKSE elnöke.
Hozzátette, egyéni edzést minden játékos végez otthon, de ez minőségi munkának nem nevezhető. Nincs testi kontaktus, és nincsenek olyan kézilabda-specifikus edzések és mozgások, amelyek szükségesek lennének ahhoz, hogy mérkőzéseket tudjanak játszani.
„Amennyit kihagynak, körülbelül ugyanannyi idő kellene a felkészülésre. Ahogyan a pihenőidő növekszik, úgy növekszik a felkészülési idő is. Ha most el lehetne kezdeni a felkészülést, akkor május végére, június elejére kerülnének abba az állapotba a játékosok, hogy minőségi meccseket tudnának játszani” – vélekedett Kirsner.
A korábbi 139-szeres válogatott játékos közölte, az MKSZ mindent megtesz azért, hogy a férfiaknál a MOL-Pick Szeged és a Telekom Veszprém indulhasson a Bajnokok Ligájában. Hozzátette, a nőknél jelenleg a címvédő Győri Audi ETO KC helyzete biztos, de reménykednek szabadkártyákban is, azt viszont még nem tudják, mikor kezdődik a következő szezon.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!