HIRDETÉS

Négy és fél évvel korábban szabadult a Cozma-gyilkosság egyik elítéltje

Gyász. Több mint kilenc éve történt a tragédia. Archív
Fotó: Zsók Enikő

2018. július 25., 15:51

Négy évvel és öt hónappal a rá kiszabott büntetés lejárta előtt kiengedték a börtönből a Marian Cozma meggyilkolása ügyében harmadrendű vádlottként elítélt Sztojka Ivánt.

2018. július 25., 15:51

A magyarországi Bors napilap értesülései szerint Sztojka múlt csütörtökön hagyhatta el a börtönt. A lap az elítélt védőügyvédjét is megszólaltatta.

Múlt csütörtökön tartották Sztojka Iván meghallgatását a börtönben, és kifogástalan magatartására való tekintettel 9 év 5 hónap után, pártfogói felügyelet mellett, a bíró 4 év 5 hónapra feltételesen szabadlábra bocsátotta

– idézték dr. Keresztúri Mónika ügyvédet.

Sztojkát harmadrendű vádlottként először húsz év fegyházra ítélték, de másodfokon csak nyolc évet kapott testi sértés kísérletéért. Végül a Kúria 2012-ben jogerősen 13 évre ítélte.

HIRDETÉS

Kimondták: abban, hogy Raffael Sándor – aki 18 év fegyházat kapott – meg tudta ölni a Veszprém kézilabdázóját, Sztojkának nagy szerepe volt. A halálos szúrást ugyanis akkor ejtette a gyilkos, amikor Cozma a falnak szorulva védekezett Sztojka és Németh Győző összehangolt támadása ellen. Sztojka kétszer bele is rúgott a már földön fekvő, halálos sebet kapott kézilabdázóba – írta a Bors.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Megváltoztatta szabályzatát a román szövetség az FK Csíkszereda miatt

Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.

Megszenvedett szezonbeli első győzelméért a Sepsi OSK

Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.

Székelyhon

Bika ölhetett meg egy férfit Csíkszereda határában

Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.

`
Krónika

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése

Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Krónika

Eldöntötte a kormány, mennyi pénzt lehet egy összegben felvenni a magánnyugdíjból

A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.

Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Ez is érdekelheti

Elkezdte a felkészülést a VSK Székelyudvarhely kézilabdacsapata

Megkezdte a nyári felkészülést a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabda-együttese, az első edzést hétfő délután Palatka Barna irányításával tartották a városi sportcsarnokban.

Edzőtábor és erőnléti tréningek teljes erőbedobással – edzésbe álltak a székelyföldi női kézicsapatok

A Sepsi-SIC erőnléti edzéssel és négy új igazolással kezdte az alapozást, míg a Hargita KK csapatépítővel és máréfalvi edzőtáborral hangol a szezonra. Két együttes, egy közös cél: minél jobb formába lendülni a szeptemberi bajnoki rajtig.

Megérett a másodosztályú indulásra a Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapata

Az elmúlt években ifjúsági szinten folytatták tevékenységüket a Marosvásárhelyi VSK kézilabdacsapatai. A vezetőség elérkezettnek látta az időt, hogy benevezzenek a felnőtt bajnokságba, a női együttes a másodosztályban szerepel az ősszel kezdődő idényben.

A székelyudvarhelyi kézicsapat mellett még négyen mondtak nemet az élvonalnak

Válságban a román férfikézilabda, a Bölények Ligája 14 helyett mindössze 11 együttessel rajtol el. A napokban még egy klub visszalépett.

Ha meggyőzöd őket, hegyeket tudnak megmozgatni – Golovin Vlagyimir a magyar női kézisikerekről

Friss Eb-bronzérmesként érkezett Tusványosra Golovin Vlagyimir. A női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a Sportteraszon tartott előadását követően a Székely Sportnak beszélt többek között a siker kulcsáról, de az edzői munka kihívásairól is.

Számos edzőmérkőzéssel hangol a Bölények Ligájára a Segesvári VSK

Másfél hónap múlva rajtol a férfi élvonalbeli kézilabda-bajnokság 2025–2026-os idénye. A mezőnyben újonc Segesvári VSK tovább erősítette keretét és közölte a felkészülési mérkőzések programját.

Kevesebb csapat, átalakuló bajnokság a román kézilabdában

A Román Kézilabda-szövetség bejelentette: a 2025–2026-os idénytől mind a férfi, mind a női élvonalban 14 helyett csupán 12 csapat szerepel majd. A döntés hátterében elsősorban pénzügyi nehézségek állnak, több klub jelezte, nem tudja vállalni az indulást.

Versenyképes csapatot építenek a Segesvári VSK-nál

Egy szezont követően újra a legjobbak között szerepel a segesvári férfi kézilabdacsapat. A keret átalakulóban van, fiatal és tapasztalt játékosokkal őriznék meg helyüket a Bölények Ligájában.

Két székelyudvarhelyi kézilabdázó az élvonal újoncához igazolt

A VSK Székelyudvarhely nem indul a férfi kézilabda Bölények Ligájában. Keretéből ketten a Segesvári VSK játékosai lettek.

Az egykori székelyudvarhelyi sikerkovács a kéziélvonal újoncát irányítja

A Segesvári VSK férfi kézilabda együttese bejelentette, Vlad Caba lett az új vezetőedzőjük. A Maros megyei gárda megszerezte a Bölények Ligájában való szereplési jogot a soron következő idényben.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!