Több mint egy hónapos szünet után lépett újra pályára a bajnokság 25., utolsó előtti fordulójában a marosvásárhelyi csapat, amelynek egyáltalán nem volt kérdéses az újabb hazai győzelme: a kövesdombi Liviu Rebreanu Gimnázium sporttermében lejátszott hétfői, kiváló iramú mérkőzésen végig vezetve 27–22-re (szünetben 13–11 volt az állás) nyert a Național Râmnicu Vâlcea ellen.
Ezen a találkozón is remekeltek az Olimpic román korosztályos válogatottakban szereplő vezéregyéniségei, Monica Bărăbaș és Andreea Târșoagă, akik mellett ezúttal Flavia Munteanu volt a legeredményesebb, nyolc találattal.
A mérkőzést megelőzően azonos pontszámmal állt a tabellán a két, hasonlóan fiatal játékoskerettel rendelkező együttes (a Național lényegében a román korosztályos válogatottak központját képezi), a vásárhelyiek győzelmükkel azonban négy helyet is előreléptek a ranglistán, így bebiztosították az előkelő, hatodik helyüket.
A bajnokságból egy forduló még hátravan, az Olimpic pénteken 17 órától a csoportgyőztes és az élvonalbeli feljutását már korábban megszerző Nagybányai Minaur ellen játszik idegenben, de ennek eredménye vélhetően már nem változtat a vásárhelyiek helyzetén, akik megtarthatják jelenlegi pozíciójukat.
Az élmezőnyben való végzés pedig mindenképpen kiemelkedő eredménynek számít az Olimpic számára, figyelembe véve azt, hogy a klub mindössze ebben a szezonban játszott először a felnőttek között.
„Nagyszerű szezon volt, jóval erősebb csapatokat sikerült legyőznünk, amelyek tapasztaltabb játékosokkal rendelkeznek.
– nyilatkozta a Székelyhon.ronak az Olimpic egyik edzője, Mihaela Evi (aki férjével, Claudiu Evivel közösen vezeti az együttest).
A marosvásárhelyi csapat főleg hazai pályán bizonyult erősnek, ugyanis a feljutásra törekvő ellenfeleket leszámítva nagyrészt mindenkit megvertek.
– fogalmazott a szakvezető. Mihaela Evi közölte, előzőleg azt tervezték, hogy mivel a játékosok nagyon fiatalok, az első tíz csapat közé kerüljenek, a jelenlegi hatodik helyükkel azonban felülmúlták az elvárásaikat.
„Bár eléggé megilletődve kezdtük a szezont, de lépésről lépésre haladva felvettük az iramot, és egyre jobban teljesítettünk. Mindenképpen folytatni szeretnénk a következő idényben is a másodosztályban, és mivel mindig nagy célokat tűztünk ki, jövőre meg szeretnénk próbálni elérni az osztályozós helyet, két év múlva pedig a feljutást az élvonalba” – hangsúlyozta Mihaela Evi.
Hangsúlyozta, mindezt olyan körülmények között, hogy a játékosok többsége továbbra is saját nevelésű marad, mivel a klubnál ez elsődlegesnek számít.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!