Hirdetés

Nagycsapatokkal ütközik az elején a VSK Székelyudvarhely

A VSK Székelyudvarhely célkitűzése az élvonalban való bennmaradás
Fotó: László Ildikó

Két hónappal a férfi kézilabda Bölények Ligája tervezett rajtja előtt a szakszövetség kisorsolta a menetrendet. Az újonc VSK Székelyudvarhely a bajnokság első fordulóiban meghatározó együttesekkel találkozik.

2024. június 20., 12:33

A Román Kézilabda-szövetség (FRH) székhelyén elkészítettek a férfi szakág 2024–2025-ös élvonalbeli idényének programját. A sorsolásnál viszont nem tizennégy, hanem csak tizenhárom klub neve került az urnába. A másodosztályból a feljutást kiharcoló CSM Alexandria jelezte, nem indul a legjobbak között, jövőre is marad az A osztályban.

Hirdetés

A FRH keresi, hogy ki veszi át az ő helyét. Az első körben az osztályozó tornán a harmadik és a negyedik helyen záró Nagyváradi VSK és a Fogarasi VSK jogosult erre, előbbi már elutasította, hogy éljen ezzel.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Ami a másik feljutó, a VSK Székelyudvarhely sorsolását illeti, nem kedvezett a szerencse a Sipos Lóránt által irányított gárdának. Pontosabban, az első három fordulóban erős csapatokkal küzd meg. Idegenben, a Tordai Potaissánál kezd, következik a hazai közönség előtti bemutatkozása a tavalyi bronzérmessel, hogy aztán Konstancára utazzon, az ezüstérmes CSM otthonába. Mindhárom együttes az elmúlt szezonokban az európai porondon is képviselte a román színeket.

A férfi kézilabda Bölények Ligája a tervek szerint augusztus utolsó hétvégéjén rajtol el.

A székelyföldi együttes klubvezetése, szakmai stábja a nyári szünetben továbbra is az élvonalbeli keret kialakításán dolgozik, az elmúlt időszakban újabb két játékos leigazolását jelentette be közösségi felületén. Egy átlövő, az ukrán-román állampolgárságú Pavel Loic, valamint egy beálló, a román válogatottsággal is rendelkező Bogdan Păunescu aláírását szerezte meg.

Az újonnan érkezettekkel jelenleg pont egy kezdőcsapatra való sportoló érkezett a VSK-hoz, előzően Tálas Huba, Ivan Eres, Alin Roșu, Vladyslav Zalevsky és Aleksandar Milicevic érkezését közölték a szurkolókkal.

A VSK Székelyudvarhely programja a Bölények Ligájában

1. forduló: Tordai Potaissa (idegenben),
2. forduló: Nagybányai Minaur (hazai),
3. forduló: Konstancai CSM (i),
4. forduló: Temesvári Poli (h),
5. forduló: CSM Focșani (i),
6. forduló: Bukaresti Dinamo (h),
7. forduló: Bákói CSM (i),
8. forduló: HC Buzău (i),
9. forduló: Bukaresti Steaua (h),
10. forduló: Bukaresti CSM (i),
11. forduló: meghívott csapat (h),
12. forduló: CSM Vaslui (i),
13. forduló: CSU Suceava (h).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Döntetlent játszott a Hargita KK a sereghajtók meccsén, kikapott a Sepsi-SIC

Szombaton délután a női kézilabda A osztály 8. fordulójának meccseit rendezték. A Székelyudvarhelyi Hargita KK és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC is idegenben lépett pályára.

Összeállt a mezőny, elkészült a Hargita megyei kézilabda-bajnokság menetrendje

Nyolc csapat vesz részt a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság 2026–2027-es idényében. Ezúttal nem rendeznek rájátszást, a klasszikus oda-visszavágós rendszerben kialakuló rangsor alapján hirdetnek végső győztest.

Az első félidő hajrájában meglépett, jól gazdálkodott az előnyével a VSK Székelyudvarhely

Újabb idegenbeli mérkőzésen szerezte meg a győzelmet a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapata, amely vasárnap délben hét góllal nyert a Fogarasi VSK ellen a férfi kézilabda A osztály B csoportjának 8. fordulójában.

Egy félidőn át tartotta a lépést a Hargita KK, simán nyert a Sepsi-SIC

Szombaton rendezték a női kézilabda A osztály 8. fordulójának mérkőzéseit. Mindkét székelyföldi együttes hazai pályán játszott.

A szünet után szétesett a Marosvásárhelyi VSK kézicsapata

Az első félidőben kifejezetten jól tartotta magát a Marosvásárhelyi VSK, a szünet után viszont szétesett a játéka, és végül nagy különbséggel maradt alul a SCM Râmnicu Vâlcea otthonában a női kézilabda Virágok Ligája 8. fordulójában.

Egy félidő alatt lerendezte a Polit a VSK Székelyudvarhely

A kezdeti hátrány után gyorsan átvette az irányítást, és 35–23-ra legyőzte a Jászvásári Polit a VSK Székelyudvarhely. A Hargita megyei férfi kézilabdacsapat ötödik bajnoki sikerével megerősítette második helyét az A osztály B csoportjában.

Eb-bronzérmes irányítóval erősített a Marosvásárhelyi VSK kézilabdacsapata

Nemzetközi rutinnal rendelkező játékossal bővült a Virágok Ligájában újonc Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapatának kerete, a klub bejelentette a horvát válogatottal Eb-bronzérmet nyert Valentina Blažević leigazolását.

Jót tett az edzőváltás, ezt a Marosvásárhelyi VSK bánta

A Marosvásárhelyi VSK kikapott a Brassói Coronától vasárnap délután, a női kézilabda Virágok Ligája 7. fordulójában. Kerekes Éváék már az első félidőben eldöntötték a pontok sorsát, a szünet után tovább növelték a különbséget.

Fogarason sem lassított, második helyre lépett a Sepsi-SIC

Második félidei védekezésére alapozva aratott fölényes győzelmet a Sepsi-SIC a női kézilabda A osztályban. A háromszékiek Fogarason gyűjtötték be az újabb két pontot, és átmenetileg a B csoport második helyére kapaszkodtak.

Új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek

Húsz év után új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek. A tisztújító közgyűlésen a székelyudvarhelyi Pál Andrást választották meg, miután Benedek Árpád Csabának lejárt a mandátuma.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!