„Folyamatos kapcsolatban vagyunk Elek Gáborral és a szakmai stábbal, amennyiben szükséges lesz, az olimpiai selejtező előtt és alatt a szövetség biztosítani fogja a megfelelő és hatékony technikai összeköttetést a szakember és a csapat között” – mondta Pálinger Katalin, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke.
A sportvezető arról is beszélt, hogy Danyi Gábor edző, Görbicz Anita szakmai tanácsadó, Bakos István kapusedző, Holanek Zoltán erőnléti edző, valamint a csapat melletti minden egészségügyi és a technikai szakember felkészül arra az eshetőségre is, ha a szövetségi kapitány nem tud ott lenni győri tornán.
A házigazda magyarok mellett az orosz, a szerb és a kazah válogatott vesz részt a tornán, melynek első két helyezettje jut ki az idén nyárra halasztott tokiói olimpiára.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!