Szenzációsan kezdte a zöld-fehér alakulat az idei kiírást, az ezt megelőző eddigi öt forduló alatt mindössze egyetlen vereséget számlál, az éllovas Județean Prahova otthonában kapott ki 36–17-re. Szerdán délután Resicabányára látogatott, ahol várható volt, hogy szoros megmérettetést láthatnak majd a nézők.
A két gárda már a meccs elején egymásnak esett, nyílt sisakos csatát vívtak, nagyobbnál-nagyobb lehetőségeket sikerült kidolgozniuk, azonban a befejezés nem mindig volt kellően pontos. Tíz perc lejártával a háromszéki csapat háromgólos előnyt dolgozott ki magának (4–7), amit végül a hazai klub nagyon gyorsan kiegyenlített, és végül szünetben is döntetlen volt az állás (14–14).
A második játékrészben ismét magához ragadta a kezdeményezést a Sepsi-SIC, és habár sokáig nem tudott jelentős különbséget kialakítani, a lefújás előtti percekben már öttel ment, így egy pillanatig sem lehetett kérdés a három pont sorsa.
Carmen Cartaș lányai Resicabányán is nyertek, így hat forduló után a második helyen állnak az A divízióban, három egységgel lemaradva az éllovas Județean Prahova mögött.
Legközelebb november 2-án, hazai pályán játszik bajnokit a Sepsi-SIC, a harmadik pozíciót elfoglaló kolozsvári együttest látja vendégül.
A Hargita KK szerdán délután a CS Star Mioveni ellen játszott bajnokit, a találkozót az Argeș megyei gárda otthonában rendezték. Remekül kezdte a megmérettetést a székelyudvarhelyi csapat,
negyedóra elteltével ötgólos előnye volt, ez nem sokkal később pedig hétre nőtt, szünetben már 9–18 állt az eredményjelzőn.
A fordulás után semmi sem változott, mindkét alakulat bátran kézilabdázott, záporoztak a gólok, a kilátogató nézők 60 találatot láthattak, a Hargita KK 36–24-re nyert idegenben, ezzel megszerezte második győzelmét az idei kiírásban és a negyedik helyet foglalja el a pontvadászatban.
A következő fordulóban, november 2-án a Resicabányai CSM látogat Székelyudvarhelyre.
Női kézilbda A osztály, A csoport, 6. forduló:
Resicabányai CSM–Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 27–31 (14–14),
a vendégek gólszerzői: Damian, Bîță, Abaza 5–5, Lupisca, Gheorghe 4–4, Pintiliescu 3, Banu 2, Márton, Rău, Constantinescu 1–1.
CS Star Mioveni–Székelyudvarhelyi Hargita KK 24–36 (9–18),
az udvarhelyi gólszerzők: Flóra M. 8, Munteanu-Korodi K. 7, Chirtacu A., Katona N. 6–6, András A. 3, Bálint A., Major A. 2–2, Német P., Mester N. 1–1.
Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!