Hirdetés

Közel voltak a bravúrhoz az udvarhelyi kézilabdás lányok

A lányok végig tartották a lépést a tapasztaltabb ellenfelükkel
Fotó: Pál Árpád

2017. szeptember 21., 17:47

Nagyszerű hangulatú, izgalmas mérkőzésen mutatkozott be saját közönsége előtt a Székelyudvarhelyi NKK a női kézilabda A divízió B szériájának második fordulójában, csütörtök délután az FC Argeș csapata nagyot hajrázva 29–26-ra győzött.

2017. szeptember 21., 17:47
•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Fekete szerelésben, nagyjából négyszáz ember előtt léptek pályára az SZNKK játékosai, és kissé elizgulták a rajtot, támadásban többször is hibáztak, a vendégek pedig elléptek két góllal (6. perc: 2–4). Hamar rendezték soraikat a hazaiak, és Péter Szidónia két góljával átvették a vezetést, a piteștiek edzője rögtön időt is kért (5–4).

Hirdetés

A rövid szünet a vendégeknek kedvezett,

zsinórban szerzett négy góljuknak köszönhetően már ők vezettek. A nagy számú közönség tartotta a lelket a lányokban, minden hazai gólt, jó blokkot vagy védést vastapssal jutalmazott. A 19. percben 8–12-es állásnál Mester Zsolt edző jókor kért időt, hiszen sikerült megfogni a lendületbe kerülő vendégeket.

Mindkét oldalon bravúrosan védtek a kapusok, a hazaiak részéről Bálint Anna több ziccert és átlövést hárított.

A hajrában kapaszkodni kezdett az SZNKK (11–13), köszönhetően annak is, hogy összeállt a védekezése, tíz percig csupán egy gólt kapott a csapat. A hazai lányok egyre csökkentették hátrányukat, ám a szünet előtt a vendégek jobbátlövője bombagóljával visszaállította a kétgólos különbséget (13–15).

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

A második félidő elején kétszer is emberhátrányba került az SZNKK, ám a vendégek csak eggyel tudták növelni előnyüket (37. perc: 15–18). A hibákat (láb, rossz passz, lépés) nem sikerült teljesen kiküszöbölni a játékból, viszont Bálint védéseinek köszönhetően a lányok tartani tudták a lépést a vendégekkel, a 40. percben pedig egyenlítettek (19–19). A közönség hatalmas buzdításba kezdett, zengett a csarnokban az „Udvarhely!” Bálint Anna pedig továbbra is ihletett formában védett,

a 44. percben egy labdaszerzést követően Kerekes Éva ismét visszaszerezte a vezetést a csapatnak (21–20).

Nőni kezdett a hazaiak előnye, a vendégek edzője hiába kért időt, próbálta lecsitítani kapkodó játékosait, az 50. percben Simma Noémi gólját követően már 25–21 volt az állás. Ekkor emberelőnybe került az SZNKK, és támadhatott az ötgólos különbségért, Mester pedig időt kért.

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Ezután sajnos megtört a hazaiak játéka, a vendégek visszakapaszkodtak,

az 54. percben egyenlítettek, majd átvették a vezetést (26–27). Az utolsó percekben mindkét csapat idegesen játszott, ebből végül a vendégek jöttek ki jobban, 26–29-re nyerték a találkozót.

„Ügyesen játszottak a lányok, jó úton haladunk, de még sok tapasztalatot kell szerezzünk.

Mindenki izgatottan élte meg a mérkőzést, én is izgultam, az időkérésnél pedig hibáztam.

Köszönjük a közönségnek, hogy ilyen szép számban eljöttek, nagyon jó érzés volt így játszani” – összegzett az edző.

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

„Nagyon jó mérkőzés volt, a közönség nagyon sokat segített. Kicsit bánatosak vagyunk, hiszen nem jól eső érzés négy gólról kikapni, de megyünk tovább” – mondta a mérkőzésen négy gólt szerzett Simma Noémi

Október 7-én rendezik a harmadik fordulót, a lányok székely rangadót játszanak, a Kézdivásárhelyi KSE vendégei lesznek.

Női kézilabda A divízió, B széria:
Székelyudvarhelyi NKK–FC Argeș 26–29 (13–15),
gólszerzők: Kerekes 6, Péter 5, Dénes, Simma 4–4, Lukács 3, Ördög, Sándor 2–2;
hétméteresek: 7/6, illetve 4/4;
kiállítások: 6, illetve 6 perc.
SZNKK: Bálint – Péter, Simma, Lukács, Sándor, Bálint, Kerekes. Játszott még: Chiratcu, Dénes, Nedelcu, Ördög, Fekete, Kalapács.

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Óriási meglepetés a kupában, a Steaua legyűrte a gyergyóiakat

Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.

Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

`
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

A házigazdák hódították el a nemzetközi kézilabdatorna trófeáját

A rendező Székelyudvarhelyi Hargita KK nyerte a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornát, amelynek hétvégén a városi sportcsarnok adott otthont.

Szűk merítés, szoros meccsek – tanulságok a kézi Eb-ről

A kézilabda Európa-bajnokságon megismétlődött az olimpiai döntő. A magyar válogatott nem jutott be a legjobb nyolcba, a vb-re való kijutáshoz selejtezőt kell játszania. A meccsek során kiderült: a szűk merítés miatt a fiúktól nem lehet bravúrokat elvárni.

Újabb győzelmével bebiztosította csoportelsőségét a Marosvásárhelyi VSK

A tizenkettedik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a hibátlanul menetelő Marosvásárhelyi VSK, amely a vasárnapi játéknapon idegenben múlta felül a Resicabányai CSU-t, és ezzel bebiztosította az első helyet a női kézilabda A osztály C csoportjában.

A román kézilabdázók is a törökökkel csatáznak a vb-selejtezőben

A labdarúgók mellett a kézilabdázók is Törökországgal csapnak össze a világbajnoki selejtezőben. A román férfi válogatott márciusban oda-visszavágós párharcot vív a 2027-es seregszemle európai selejtezősorozatának második körében.

A nemzeti összetartozást erősíti a székelyudvarhelyi kézilabdatorna

Hétvégén Székelyudvarhely lesz a házigazdája a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornának, amelyen hat együttes képviselteti magát.

Az utolsó pillanatban kapott ki a Sepsi-SIC, még mindig hibátlan a Marosvásárhelyi VSK

Szoros mérkőzéseket játszottak a székelyföldi csapatok a másodosztályú női kézilabda-bajnokság 11. fordulójának csütörtöki játéknapján: a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a legvégén maradt alul, a Marosvásárhelyi VSK megdolgozott az újabb győzelemért.

Vereséggel búcsúzott az Eb-től a magyar kéziválogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 27–25-re kikapott a világbajnoki ezüstérmes Horvátországtól az Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó játéknapján, szerdán Malmőben.

Közel volt a bravúr: döntetlent játszott Svédországban a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 32–32-es döntetlent játszott a társházigazda Svédországgal az Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában, kedden Malmőben, így már biztosan nem juthat a legjobb nyolc közé.

Tovább húzódik a Hargita KK vereségi sorozata

Egymás után az ötödik vereségét szenvedte el a Székelyudvarhelyi Hargita KK a másodosztályú női kézilabda-bajnokságban, ezúttal a sereghajtótól is kikapott.

Elrontották a második félidőt, kikaptak a szlovénoktól a magyarok

A magyar férfi kézilabda-válogatott 35–32-re kikapott Szlovéniától vasárnap az Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában Malmőben.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!